Látás hónapja: fókuszban a szem védelme

A Látás hónapja programsorozat az idén a szem védelmével, egészségének megőrzésével foglalkozik, közölte a kampányt szervező Magyar Látszerész Szövetség elnöke kedden Budapesten.

Szabadi Zsolt sajtótájékoztatón elmondta, hogy október 31-ig 306 vizsgálati pont és optikai szaküzlet várja ingyenes látásellenőrzésre és szaktanácsadásra az érdeklődőket. A kampány idei mottója: Fontos a látásom.

A külvilágból érkező információk 85 százalékát a látás érzékszerve továbbítja. A digitális eszközök által kibocsátott kék fény elleni védelem idén is kiemelt témája a kampánynak. Ennek kapcsán Szabadi Zsolt azt mondta, a digitális eszközök egyre inkább a hétköznapok részévé váltak, és az általuk kibocsátott kék fény korosztálytól függetlenül mindenkit érint. E téren különösen fontos a megelőzés, mivel az okostelefonok, táblagépek, számítógépek, tévékészülékek káros hullámhossztartományt sugároznak a retinára.

A kampányban szeretnék fókuszba helyezni a progresszív lencséket is, mint a legmodernebb, legkomplexebb optikai megoldásokat. Az ingyenes látásvizsgálaton részt vevők között idén értékes lencséket, ajándékokat és egy kétszemélyes wellness hétvégét is kisorsolnak a kezdeményezésben résztvevő kiemelt optikák – jelezte Szabadi Zsolt.

Polgár József, a kampányban résztvevő egyik kiemelt optika szakreferense az MTI-nek elmondta, hogy évről évre egyre többen vesznek részt a programhoz kapcsolódó látásvizsgálatokon.     A szűrés kiemelten fontos és minden korosztálynak ajánlott, különösen 40 éves kor felett, amikor megnő a szürkehályog kialakulásának kockázata - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a látáskorrekció hiánya komoly tünetekkel, fáradékonysággal, fejfájással és fényérzékenységgel is jár. A kezdeményezéshez idén is csatlakozott a Semmelweis Egyetem szemészeti klinikája. A Látás hónapja programhoz kapcsolódó optikai boltok listája megtalálható a latashonapja.hu honlapon.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...