Daganatos beteg gyerekek alkotásaiból nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban

L/élek rajzok a fényben

Daganatos betegséggel küzdő és a gyógyulás útján járó gyerekek alkotásaiból nyílt kamarakiállítás L/élek rajzok a fényben címmel a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A kiállítás 195 gyerek alkotásán keresztül beszél az életről, reményről, emberi méltóságról és arról a közösségről, amelynek akkor is felelőssége van egymás iránt, amikor az élet a legnehezebb arcát mutatja", mondta a tárlatot megnyitó köszöntőjében Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Kiemelte: Ezek a rajzok nem magyarázkodnak, nem akarnak megfelelni, nem próbálják könnyebbé, mássá tenni a valóságot, hanem megmutatnak valamit abból a belső világból, amelyet a gyerek magában hordoz, és amelyet szavakkal sokszor talán nem is tud megfogalmazni. "Ez a kiállítás nem a betegségekről akar beszélni, hanem arról az életről, amely a betegség közepette is jelen van. Nem elsősorban azt szeretné megmutatni, hogy mit vett el a betegség, hanem azt, hogy mennyi minden maradt meg közben; a szeretet, a család, a barátság, a kíváncsiság, az alkotás öröme, a kreativitás", emelte ki az igazgató.

Zsigmond Gábor úgy fogalmazott, egy gyermek gyógyulása nem csupán orvosi kérdés, hanem annak a közös felelőssége is, hogy a gyerek és a családja a legnehezebb időszakban se maradjon magára, hogy számíthasson a közösségre és a közösség intézményeire, legyen az kórház, vagy múzeum. "Egy nemzeti múzeum nem csupán a múlt tárgyi emlékeinek őrzője, hanem azt is megmutatja, hogy a jelenben mit tartunk fontosnak és milyen gondolatokat, milyen mércét mutatunk meg a következő generációnak, hogy elgondolkodtassuk őket azon, milyen társadalmat, milyen közösséget akarnak teremteni maguk körül."

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elmondta, hogy a gyerekkori daganatos betegségek ma már 80 százalékban gyógyíthatók, és ez a szám egyre magasabb lesz, ahogy fejlődik a világ. "Ezen dolgozunk mi is azzal, hogy a legjobb technikákat, a legjobb gyógyszereket és a legjobb tudósokat próbáljuk majd bevonzani Magyarországra."

Hozzátette: a gyerekonkológia Magyarországon nagyon magas színvonalon áll, de ezt tovább kell fejleszteni, és ez a munka is fontos célja a jelenlegi kormányzatnak. "Én most megtapsolom ezt a csaknem 200 alkotást, és le a kalappal a Nemzeti Múzeum és a kurátorok előtt, hogy ezt a kezdeményezést felvállalták", mondta a miniszter, hozzátéve, örülne, ha a minisztérium folyosóján is lenne egy-egy ilyen rajz, hogy meg tudja mutatni a hozzá érkező cégek képviselőinek, tudósoknak, orvosoknak, hogy azért kell jobbá tenni az egészségügyet, hogy ezek a gyerekek kikerüljenek a kórházból és boldogan élhessenek nagyon hosszú ideig.

A Kárpát-medence különböző pontjain gyógyuló gyerekek nem azt festették meg, hogy ők mennyire szenvednek, hanem azt, hogy mennyire élnek, fogalmazott Todorovits Rea író, a kiállítás kurátora. "Nem azt festették meg, hogy nekik mennyire nehéz, hanem azt, hogy ők mire vágynak, (…) azt akarták bebizonyítani a rajzaikkal, hogy ők semmivel nem kevesebbek, és nem is többek, mint az egészséges társaik".

A kiállítás nemcsak a most kiállító 195 gyereknek ad erőt, hanem minden gyógyuló társuknak Kárpát-medence szerte.

A tárlat október 4-ig látogatható.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink