hirdetés

 

Krausz Ferenc: Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e vagy ez a valóság

Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság", mondta a nobelprize.org oldalon közzétett interjúban Krausz Ferenc Németországban élő magyar fizikus, akit kedden otthonában ért a hír, hogy két másik kutatóval együtt ő kapja idén a fizikai Nobel-díjat.

Éppen laborvezetésre készült az intézetében, amikor Stockholmból hívták, mesélte Adam Smith-nek, a Nobel Prize Outreach tudományos igazgatójának. Az első gondolata az volt, hogy hány barátja, kollégája és munkatársa járult hozzá ehhez a sikerhez közvetlenül vagy közvetve, tette hozzá, hangsúlyozva: nagyon hálás nekik, és a közreműködésük nélkül a kutatásai, amelyeket Bécsben kezdett, majd Németországban folytatott, nem jutottak volna idáig.

"Ön a második magyar, aki Nobel-díjat kapott ezen a héten" – vetette fel Smith az interjúban. Krausz Ferenc válaszában felidézte, hogy el volt ragadtatva Karikó Katalin Nobel-díjától. Hozzátette, hogy sajnos személyesen egyelőre nem ismeri, de természetesen ismeri a munkásságát, és nagy csodálója nemcsak azért, amit elért, hanem azért is, ahogy elérte. Nehéz körülmények között akkor is folytatta kutatásait, amikor senki sem bízott benne, és soha sem adta fel, ami legalább olyan fontos üzenet, mint maga az eredmény, amit elért  méltatta. Mint mondta, nagy örömmel néz találkozásuk elé.

Krausz kifejtette, hogy számára kutatásai során az a legizgalmasabb, ha olyasmit láthat, amit korábban senki sem. "Hihetetlen pillanat volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni"  mesélte arról a reggelről, amikor bécsi laboratóriumában 2001-ben először fedezte fel, hogy az attoszekundumos impulzus technikával képesek feltárni az elektronok mozgását.

A TT svéd hírügynökség szintén telefonon érte el kedden Krausz Ferencet Németországban, ahol ünnepnap van. "A kollégáim élvezik a szabadnapjukat, de remélem, holnap találkozunk, és akkor valószínűleg kinyitunk egy üveg pezsgőt" mondta a tudós, aki Pierre Agostini Egyesült Államokban dolgozó francia fizikussal és Anne L'Huillier Svédországban tanító, szintén francia fizikussal együtt kapja meg idén a fizikai Nobel-díjat az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért.

 

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...