hirdetés
2025. október. 21., kedd - Orsolya.
hirdetés

Közel 80 milliárd forint plusz forrás év végén az ágazatnak

Központosított tárgyalás a konszolidációról (Frissítve!)

A pénzügyi és az erőforrás minisztérium tárgyal a beszállítókkal a kórházak adósságának kifizetéséről, erre 42,8 milliárd forintot szánnak – hangzott el a 151. Kormányinfón. Az Orvostechnikai Szövetség megdöbbent a bejelentésen.

Bár az intézmények adóssága mintegy 70 milliárd forint, a tegnapi kormányülésen 42,8 milliárd forintot dedikáltak a tartozások kifizetésére, ám az ágazat összesen 79,4 milliárd forintnyi plusz pénzre számíthat – derült ki a csütörtöki Kormányinfón.

A kormány megelégelte az évről-évre felhalmozódó kórházi adósságokat, ezért nem átvállalja azokat, hanem a Pénzügyminisztérium és az emberi erőforrásokért felelős tárca képviselői vizsgálják majd felül, hogy történt-e valós teljesítés a kiállított számlák mögött, és ők tárgyalnak majd az adósságrendezésre szánt 42,8 milliárd forint elosztásáról is  – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mai sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy a kassza kulcsát őrző tárca 13 súlyosan eladósodott kórházba rendelt pénzügyi felügyelőt. Jövőre a teljesítményvolumen-korlát (TVK) átszabásával, és újabb, az ellátók gazdálkodását a helyszínen ellenőrző szakemberek kinevezésével igyekeznek megelőzni a tartozások ismételt felhalmozódását. A kabinetminiszter megjegyezte, hogy helyes volt a szolgáltatók államosítása, mert inflációarányosan kevesebb az adósság, mint akkor, amikor önkormányzati fenntartásban voltak a kórházak.

Az üvegfelületen tükröződő képen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Hollik István kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. december 19-én. MTI/Bruzák Noémi
Az üvegfelületen tükröződő képen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Hollik István kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. december 19-én. MTI/Bruzák Noémi

Amennyiben a pénzügyi felügyelők súlyos gazdálkodási hibát találnak az eladósodott intézményeknél, annak személyi következményei is lehetnek – fogalmazott kérdésre válaszolva a miniszter.

Az Emmi kérésére a 79,4 milliárd forintból 36,6 milliárdot az egészségügyi ellátás korszerűsítésére hagytak jóvá a szerdai kormányülésen, ebből 15,7-15,7 milliárd forintra számíthatnak a járóbeteg-szakellátók és a kórházak a TVK-n felüli ellátások kifizetése nyomán ami a tárca számítási szerint 20 milliárd forinttal csökkenti az adósságállományt. 3,015 milliárd forintot különítettek el a genetikai hibák kiküszöbölését segítő gyógyszerekre.

A fogorvosokhoz megérkezett a többletpénz

Az adósságállomány megállapításánál a november végi adatokat vették figyelembe, a kifizetésnél a lejárt határidejű számlákat veszik előre – mondta kérdésre a miniszter. A szerkezeti reformokat illetően annyit árult el, hogy ágyakat megszüntetni nem akarnak, legfeljebb az aktív és rehabilitációs ágyak átcsoportosítása kerülhet szóba. Ellátási alapcsomag bevezetését nem tervezik, a biztosítotti ellátotti körön nem kívánnak változtatni.

Elképzelhető, hogy az orvosbérek emeléséről még idén döntés születik, ha ez mégsem valósulna meg, január elején visszamenőleges hatállyal is dönthet erről a kormány – mondta Gulyás Gergely.

A színvonalas és biztonságos betegellátás biztosítása az egészségügyért felelős minisztérium feladata – reflektált a miniszter arra a felvetésre, miszerint több kórházban is felmondtak a sebész szakorvosok. A Margit kórházra vonatkoztatva a kabinetminiszter azt mondta, Kásler Miklós vizsgálatot rendelt el az intézményben, amelynek eredményeiről tájékoztatást fog adni a tárca.

A szaktárca, ha ilyen ígéretet tett, be is fogja tartani – így reflektált a miniszter a Népszava azon kérdésére, hogy mikor kaphatják meg az alapellátó fogorvosok, illetve az érsebészek is a nekik erre az évre ígért többletet, hiszen eddig csak a  traumatológusokhoz érkezett meg a többlet a három érintett területen.

A MedicalOnline úgy értesült, hogy az alapellátó fogorvosok a mai napon megkapták a praxisonként 1,5 millió forintos többletet.

A kormányátalakítást, és Kásler Miklós erőforrás miniszter menesztését firtató kérdésre Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy a városi pletykákkal szemben a kormánytagok munkáját értékelő miniszterelnök szava lesz majd a döntő.

Az Orvostechnikai Szövetség megdöbbent

Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) megdöbbenéssel értesült arról és a magyarországi betegellátás valamint az állammal szerződő gazdasági szereplők jövőbeli kilátásai szempontjából rendkívül veszélyes üzenetnek tartja, hogy a kormány az egészségügyi intézmények által felhalmozott lejárt adósságállomány csupán alig több mint felét kívánja kifizetni. Az OSZ különösen problémásnak tartja, hogy a kifizetés időbeli elhúzása érdekében egy életszerűtlen indokot hozott fel a kormány.

A kórházak mára több mint 70 milliárd forintra duzzadt lejárt tartozásállománya mögött hosszú idővel ezelőtt leszállított termékek és teljesített szolgáltatások állnak. Azért is furcsának találjuk, hogy a kormány ellenőrizni kívánja a lejárt fizetési határidejű számlák jogosságát, mert a termékek és a szolgáltatások nagy részét közbeszerzési eljárás végén született szerződés alapján szállították, illetve végezték el. Az ezekről szóló számlák elleni kifogás-emelésre az intézményeknek megvolt a jogszabályi
lehetőségük. Különösen érthetetlen a kormány szándéka, ha figyelembe vesszük, hogy a fizetési határidő óta eltelt idő mára átlagosan több mint 300 nap, és az éven túli számlák volumene bőven meghaladja a 10 milliárd forintot. Az sem világos, hogy a kormány hogyan kíván erőforrásokat biztosítani a több száz beszállítóval több tízezer számláról folytatandó egyeztetésekhez.

Az OSZ arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormány mostani intézkedése rombolja a közbizalmat. Elsősorban annak révén, hogy az állammal, illetve az állami fenntartású intézményekkel szerződésben
álló személyek és gazdasági szereplők a jövőben nem lehetnek biztosan abban, hogy hozzájutnak a szerződésben szereplő, őket megillető összegekhez. Mindezeket figyelembe véve az OSZ
határozottan arra kéri a kormányt, hogy biztosítsa a teljes kórházi adósságrendezés költségvetési forrásait, és mihamarabb intézkedjék a beszállítók nyilvánvalóan jogos és rég lejárt követeléseinek
rendezéséről.


Kiadó: Orvostechnikai Szövetség (MTI-OS)

(forrás: MedicalOnline)

Könyveink

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...