Közel hetvenen vettek részt a kapolcsi fesztiválon emlőszűrésen
Már az előregisztráció során teljesen beteltek a helyek a pénteki, Kapolcson tartott ingyenes mammográfiás emlőszűrésre.
Az olyan szűrővizsgálatok, mint a Művészetek Völgyében megvalósult kezdeményezés, sok nő szemét nyitják fel, hogy saját magára is figyelmet fordítson és eljárjon az életkorának megfelelő szűrővizsgálatokra. A családos nők sokszor éppen a szeretteik érdekeit szem előtt tartva sorolják hátrébb magukat, pedig a miattuk érzett felelősség miatt is többet kéne törődniük az egészségükkel. Ehhez elengedhetetlenek a szűrések, hiszen ez nem csupán egy lehetőség, hanem valódi esély az életre. A gyógyszerfejlesztések eredményeként a mellrák ma már számos esetben hatékonyan kezelhető, gyógyítható, de ez legtöbbször akkor igaz, ha korán felismerik. Ennek pedig alap képalkotó diagnosztikai eszköze a mammográfiás vizsgálat, ami semmiféle előkészületet nem igényel és amellyel még a tünetek jelentkezése előtt felismerhető a betegség.
A program sikere jól mutatja, hogy ha a szűrést fizikailag és lelkileg is közelebb visszük a hölgyekhez, sokan élnek a lehetőséggel – ezt bizonyítja a tegnapi magas részvételi arány is. Az ilyen kezdeményezésekkel az a célunk, hogy változást indítsunk el a köztudatban, eloszlassuk a félelmeket, és ráébresszük az embereket a rendszeres szűrések fontosságára – nem csak emlőrák, hanem más daganatos betegség, például méhnyakrák vagy vastagbélrák esetén is – mondta el Hornyák Lajos főorvos, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Onkológia osztályának vezetője.
Kapolcson pénteken sokan éltek a szűrés lehetőségével, ezzel szemben a központilag szervezett népegészségügyi emlőszűréseken a meghívott nőknek csupán 40–50%-a vesz részt évente, ami aggasztóan alacsony arány1. Ez különösen annak fényében riasztó, hogy a korai felismerés életet menthet: a rendszeres szűrésen részt vevő nők körében az emlőrák miatti halálozás 10 éven belül 60%-kal, 20 éven belül pedig 47%-kal alacsonyabb, mint azoknál, akik nem mennek el vizsgálatra.

A vizsgálati eredmények szerint a mammográfiás szűréseken megjelenő nők kb. 10%-ánál észlelünk valamilyen elváltozást, és 100 elvégzett vizsgálatból 3-4 olyan eset fordul elő, amely további orvosi kezelést igényel – részletezte a főorvos.
Magyarországon évente mintegy 550 ezer, 45–65 év közötti nő kap meghívót szervezett emlőszűrésre. Ha mindannyian elmennének a vizsgálatra, évente akár 2800-zal több, korai stádiumú emlődaganatot lehetne kiszűrni, ami érdemben csökkenthetné az évi közel 2000 fős halálozást.
A tendenciát a WHO is megerősítette: ha a részvételi arány hosszú távon meghaladná a 70%-ot – legalább 7–10 éven át –, az már önmagában jelentős halálozáscsökkenést eredményezne.
Ehhez azonban szükség van a szűrési rendszer újragondolására, korszerűsítésére és az olyan széles körű társadalmi összefogásra, mint ami itt Kapolcson is megvalósult – tette hozzá az onkológus főorvos.
Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója kiemelte:
„Számunkra mindig is fontos volt, hogy a fesztivál ne csupán szórakozást nyújtson, hanem valódi értéket közvetítsen. Az egyik legfontosabb ilyen érték a kapcsolódás – egymáshoz, a természethez és önmagunkhoz. A tegnapi szűrés lehetőséget adott arra, hogy a nők tudatosan gondoljanak magukra és a saját egészségükre. Örülünk neki, hogy helyet adhattunk ennek a fontos kezdeményezésnek.”
Pálinkás László, a Novartis Hungária orvosigazgatója hozzátette:
„A Novartisnál azt valljuk, hogy a megelőzés nem az onkológiai ellátás kiegészítése, hanem annak alapja. Büszkék vagyunk, hogy élen járunk a modern terápiák fejlesztésében, de azt is tudjuk, hogy a legjobb, legkorszerűbb gyógymód is későn jön, ha a diagnózis késlekedik. A pénteki esemény célja az volt, hogy párbeszédet indítsunk a megelőzés fontosságáról és megmutassuk a nőknek, hogy nincsenek egyedül. Mert a szűrés nem csupán egy vizsgálat – hanem döntés önmagunkról a jövőnkért.”
A vizsgálatokat a MaMMa Egészségügyi Zrt. végezte speciálisan kialakított mobil emlőszűrő állomásán. A helyszínen a tihanyi Levendula Klub, a veszprémi Fagyöngy Egyesület és a Mályvavirág Alapítvány önkéntesei személyes tájékoztatást nyújtottak az érdeklődőknek. Apró Zoltánné a Levendula Klub vezetője így fogalmazott:
„A tegnap hozzánk forduló nők nemcsak a vizsgálatért, hanem a lelki támogatásért is hálásak voltak. Néha nem csupán egy szűrést nyújtunk, hanem egy bátorító pillantást is.”
Reitner-Szanyi Anita, a Fagyöngy Egyesület képviseletében hozzátette: „Többen azt mondták: ez volt a lökés, amire szükségük volt. Ha akár csak egy életet megmentettünk azzal, hogy valaki eljött tegnap, akkor már megérte.”
Sokan bizonytalanul érkeznek, és csak lassan nyílnak meg, de ezért vagyunk itt – hogy ne maradjon senki egyedül a félelmeivel – tette hozzá a nőgyógyászati daganatokkal érintetteket segítő Mályvavirág Alapítvány elnöke, Tóth Icó, méhnyakrák túlélő.
A szervezők kiemelik, hogy a rendelkezésre álló helyek már az előregisztráció során teljesen beteltek, ami jól mutatja, hogy egy barátságos, könnyen elérhető környezet segít legyőzni a félelmet, a halogatást és a „nincs időm” kifogást. A cél, hogy ezek a kezdeményezések ne egyszeri alkalmak maradjanak, hanem irányt mutassanak egy hozzáférhetőbb, empatikusabb és tudatosabb népegészségügy felé.
