hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kötelező lószámlálás lesz a kórházakban

Hivatalos levélben a szaktárca elrendelte a lovak összeírását az állami kórházakban. A főigazgatóknak már röhögni sincs erejük – írja a Népszabadság.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Költségvetési Főosztálya elrendelte a lovak megszámlálását a kórházakban – legalábbis erről kaptak levelet a minap a főigazgatók. A vezetői utasítás indoklása szerint a lovas ágazathoz jelenleg is jelentős vagyon tartozik, s e vagyonelemek összeírása nélkül nincs jó gazdálkodás. Ezért arra kérték a címzetteket, hogy mérjék fel a lovas ágazathoz tartozó állami ingatlant, földterületet, ingóságokat, lóállományt. A kórházi vezetők egy hetet kaptak lovaik megszámolására, a tenyészkancák, a mének, a csikók számbavételére, az eredmény jelentésére.

A Népszabadság által felhívott intézményvezetők egy része dühöngött, hogy az átszervezések közepén még több adminisztrációs feladatot varrtak a nyakukba, mert a nincs válaszra is idő kell. Mások viccnek vélik a levelet. Volt, aki azt mondta, hogy ez az államosítás „mellékhatása”, és ő már kora reggel sorba állította nemcsak a lovakat, de a szamarakat is az intézményében.

A lépés – információink szerint – valószínűleg nincs összefüggésben Szócska Miklós államtitkár azon személyes törekvésével, hogy felszínre hozza az ágazat rejtett erőforrásait – írja a Népszabadság.

Danó Anna
a szerző cikkei

(forrás: Népszabadság)
hirdetés

Könyveink