Kortalan zenehallgatás, egészségesebb élet
A zene mentális egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta legújabb kutatásában a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar professzora.
Az európai kutatók mellett a világ számos pontján idézik a publikációimat, és óriási meglepetés volt számomra, hogy Kanadában a konferencián az ausztrál és az amerikai egyetemek képviselői ismerősként köszöntöttek. Ezek a tudományos kezdeményezések a lehető legmesszebbre eljuthatnak, adott esetben hatással lehetnek a zenei képzés fejlesztésére, a tapasztalatok széles körű megosztására. A gyerekek aktív zenei nevelése számos workshopon is fontos és aktuális téma, hiszen a zene érzelmi szintű hasznosulása tudományosan bizonyított, a zene által megtanulható az érzelmek átlagosnál erőteljesebb átélése, felismerése. Számtalan kutatás jelent meg arról, hogy egy közös zenei tevékenységet követően felerősödhet az egymás segítésének igénye, vagy éppen arról, hogy milyen magas szintre jut az empátia azoknál, akik folyamatosan találkoznak a zenével, ráadásul náluk a kifejezőképesség is fejleszthetőbb ezáltal. A 2022-ben megjelent tanulmány óta az volt a célom, hogy egyfajta hatásrendszer szintű összegzést készítsek, mely keretet ad a zenei gondolkodásnak, a gyakorlatok hatékony megvalósításának – tette hozzá.
A kutatás célja, hogy kiderüljön: miként lehet élményszerűvé tenné a zenét akár az azzal egyáltalán nem foglalkozó gyerekeknél úgy, hogy a ritmust alapul véve teljes mértékben átélhetik a hallottakat. Mindezek alapja a gyakorlati tapasztalatok összegzése és az azokból eredő következtetések levonása. A kutatás nem csak a gyerekekre, hanem az egyetemistákra ugyanúgy vonatkozik, ezeknek tanulmányozhatósági keretet elsősorban azok a koncertek adtak, melyeket a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Művészeti Menedzser Irodája rendezett. Az előadások, az eseményeken készített videófelvételek, valamint az azokhoz kapcsolódó kutatások alapján készülhetett el évekkel ezelőtt a témaindító tanulmány, illetve most az azóta eltelt időszak összegzése.
Több európai országban változik az ének-zene oktatás módszertana, leginkább a zene hallgatására és az aktív zenei tevékenységekre és az érzelmek felismerésére fókuszálnak. Magyarországon ez a szemléletmód még nem teljesen átfogó. Nagy szükség van az elméleti szintű eredmények gyakorlati megvalósítására, a nyugati társadalmakban egyre inkább a prevenció és a segítség irányába fordulnak, a mesterséges intelligencia miatt pedig még inkább figyelmet kell szentelni a mentális nehézségeknek. A művészetek és a zene lehet az egyik legjobb eszköz, mely támogatja a mentális jóllétünket – fogalmazott Váradi Judit.
A DE ZK professzora hozzátette: a gyakorlatban tapasztaltak alapján a koncerteken részt vevők szellemileg felfrissült állapotba kerültek. Mint mondta: a zene hatása a mentális egészségre egyelőre még a tudomány számára kevésbé ismert terület, Magyarországon pedig egy teljesen új kutatási irányt határoz meg, és felveti a kérdést, hogyan lehet az iskolai módszertanba is beépíteni a tapasztalatokat.























