hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Morfintúladagolás: eddig 70 esetben merült fel a gyanú (frissítve!)

Az eddigi vizsgálatok szerint csaknem hetven végstádiumban lévő rákos beteg esetében merült fel a gyanú, hogy a beteg halálát morfintúladagolás okozta a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházban – tudta meg az MTI Hírcentrum.

Ha az Uzsoki Utcai Kórházban történt állítólagos halálesetekről szóló cikk feltételezései igazak, a Kórházszövetség elnöke szerint aktív eutanáziát követtek el, ami ellentétes a hazai jogszabályokkal. 

Rácz Jenő, a Kórházszövetség elnöke kedden az MTI-nek hangsúlyozta: az ügyben a nyomozás még folyamatban van, és amíg le nem zárult, nem lehet véleményt alkotni. Felhívta a figyelmet: a Magyar Hírlap cikke "nagyon súlyos állításokat" tartalmaz, amelyek jelenleg még csak feltételezések. Amíg ezeket nem támasztják alá bizonyítékokkal, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet – tette hozzá.

A Kórházszövetség elnöke elmondta: a magyar jogrend az eutanáziának sem a passzív, sem az aktív formáját nem fogadja el. A jogszabályok egyértelműek, betartásuk nem egyéni elbírálás kérdése. "Ilyet jelen pillanatban a magyarországi jogszabályok szerint nem lehet csinálni" – emelte ki Rácz Jenő.

A Magyar Hírlap információik szerint morfintúladagolásban meghalt betegek ügyében vizsgálódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság a fővárosi Uzsoki utcai kórházban, a fül-orr-gégészeti osztályán szombaton házkutatást tartottak. A lap információja szerint a rendőrség a kórházi osztály 2005 és 2007 között folytatott gyakorlatát vizsgálja; végstádiumban lévő daganatos betegeknek a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfiumadag négy-ötszörösét adták be, amelytől az érintettek néhány napon belül meghaltak. A cikk szerint a rendőrök a hétvégi házkutatáson orvosi dokumentációkat foglaltak le, és nővéreket hallgattak ki.

A rendőrség a honlapján kedden szűkszavú közleményében azt írta: emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folyik a nyomozás, még senkit nem gyanúsítottak meg.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága azt írta: az Uzsoki Kórház ügyében rendőrségi vizsgálat folyik. Ennek lezárultáig az ügyben az egészségügyért felelős államtitkárság nem kíván nyilatkozni.

A Magyar Orvosi Kamarának (MOK) nincs joga bármilyen módon vizsgálni a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházban történt állítólagos gyanús halálesetek ügyét – mondta Éger István, a köztestület elnöke kedden, hozzátéve: amíg a hatósági nyomozás tart, az ügyet visszafogottan kell kezelni, és fenn kell tartani az ártatlanság vélelmét

Éger István az MTI-nek azt mondta: sem a konkrét ügyről, sem a lap által hivatkozott korábbi cikkről nem hallott. Személyes véleménye szerint viszont a Magyar Hírlap cikke tele van olyan állításokkal, amelyek életszerűtlenek, főleg a gyógyszeradagok fogyásának vonatkozásában. A kamara elnöke úgy véli, "ha az valóban így történt volna, az nem maradhatott volna titokban".

A MOK elnöke kiemelte: egy folyamatban lévő büntetőügyről nem kíván nyilatkozni, de általánosságban véve az ilyen magatartás nem megengedhető. Éger István azt mondta: ha bebizonyosodik a cikkben felvázolt szabálytalan gyógyszerhasználat, esetleg az eutanázia, az egyértelműen etikai vétségnek minősül, és ezen felül az ügynek büntetőjogi következményei is lehetnek.

Hozzátette: az orvosi kamara jelenleg érvényes, valamint a jövő januártól hatályos etikai kódexe szerint a szabálytalan gyógyszerhasználat mint szakmai szabályszegés etikai vétségnek minősül, az eutanázia pedig tiltott. 

A kamara kizárólag akkor foglal hivatalosan állást az ügyben, ha bizonyítékok alapján konkrét személyt gyanúsítottak meg – hangsúlyozta Éger István, megjegyezve: "ha ilyen előfordul, azt nem lehet szó nélkül hagyni".

A végstádiumban lévő daganatos betegeknél a morfiumot nagyon erős fájdalomcsillapítóként használják, amelynek lehet légzést gátló hatása – mondta Zacher Gábor toxikológus hangsúlyozva: nagyon nehéz meghatározni, hogy ezeknél a pácienseknél mekkora az a mennyiség, amely terápiás adagnak számít, és nincs mellékhatása.

A toxikológus nem tartja etikusnak, hogy állást foglaljon. Annyit mindenesetre megjegyzett: a műtétre váró, egészséges emberekkel ellentétben egy rossz, leromlott állapotú, nagy fájdalmakkal küzdő betegnél rendkívül nehéz megválasztani, mekkora legyen az a morfiumadag, amely képes csillapítani a fájdalmat, ugyanakkor nincsen káros mellékhatása.
A szakember szerint az említett eset mindenesetre felveti azt a kérdést, mennyire működik a passzív eutanázia.

Az MTI Hírcentrum értesülései szerint eddig csaknem hetven végstádiumban lévő rákos beteg esetében merült fel a gyanú, hogy a beteg halálát morfintúladagolás okozta a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházban.

A Márkus Attila cikkét közlő Lege Artis Medicinae közleménye szerint a szerkesztőség tudatában volt a morfintúladagolásról szóló cikkben írtak súlyának és esetleges következményeinek, ezért az írás megjelentetése előtt hónapokon át elemezték a kéziratot, de ezzel együtt hivatalos bejelentést tettek az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökénél is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink