Kórházi gyógyszerekkel kereskedett egy orvos

Vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy budapesti orvos ellen, aki koronavírus-betegségben szenvedőknek szánt kórházi gyógyszerekkel kereskedett a világjárvány kirobbanása idején, közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügynek további 12 vádlottja van. A vádirat szerint az orvos 2020-ban, a világjárvány következtében kihirdetett veszélyhelyzet idején az egyik budapesti kórházban dolgozott, és hozzáférése volt a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló olyan gyógyszerekhez, amelyek kizárólag a kórházban, szoros orvosi felügyelet mellett voltak adhatók.

Az orvos 2020 novembere és 2021 februárja között egy korábbi páciensének közreműködésével több alkalommal jogellenesen értékesítette a kórházban kezelt betegeknek biztosított gyógyszereket olyan, kórházi ápoláson kívüli embereknek, akik arra nem voltak jogosultak. A vádlott alkalmanként 80 ezer forintot kért, illetve kapott a gyógyszerekért, de előfordult, hogy valakit pénzért soron kívül kezelt, és így több százezer forintra tett szert. Ezáltal súlyosan megszegte az orvosi kötelezettségeit, míg a gyógyszerek eltulajdonításával csökkentette az egészségügyi intézmény készletét.

További két orvos vádlottja, valamint egy egészségügyi ellátást végző cég vezetője soron kívüli védőoltás felvételére jogosító, valótlan tartalmú munkáltatói igazolást állított ki, amely arról szólt, hogy az adott személy egészségügyi dolgozó. Egy biológusként dolgozó vádlott pedig negatív koronavírus-teszteredményről állított ki valótlan tartalmú igazolást külföldre utazáshoz, személyes megjelenés és tesztelés nélkül.

Az ügy további vádlottjai a gyógyszerek, illetve soron kívüli ellátás érdekében vesztegető, vagy a valótlan tartalmú okiratokat felhasználó emberek. Egy nővel szemben külön eljárás folyik.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a gyógyszerekkel kereskedő orvost kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, valamint folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás vétségével vádolja. Az ügy többi vádlottjával szemben vesztegetés, közokirat-hamisítás vagy hamis magánokirat felhasználása a vád.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...