hirdetés

Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új szárnyát

Kórházfejlesztés a professzionálisabb betegellátásért

Az intézmény jelenlegi befogadóképességét közel megkétszerező új épülettel bővült a Budapesti Szent Ferenc Kórház.

Varga Mihály pénzügyminiszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint dr. Láng Zsolt II. kerületi polgármester részvételével május 24-én átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új szárnyát. A kórház jelenlegi befogadóképességét közel megkétszerező új épületet Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg. A fejlesztés finanszírozása jelentős részben kormányzati forrásból valósult meg, ami önkormányzati, rendi és magántámogatásokkal egészült ki. Ezzel átadásra került az Egészséges Budapestért Program fejlesztéséhez tartozó első új kórházépület.

A kardiovaszkuláris betegségek által okozott halálozás Magyarországon vezető halálok, hazánk ebben Európa élvonalába tartozik. A magyarországi infarktus regiszter adatai alapján az infarktus után fél, egy évvel a magyarországi betegek halálozási aránya jóval meghaladja a nyugat-európai szintet. Ennek megoldása csak jó minőségű rehabilitációs, betegedukációs programokkal, és a betegek családjának bevonásával lehetséges.

A Budapesti Szent Ferenc Kórház, amely a kardiológiai rehabilitáció területén Közép-Magyarország kétmillió fős lakosságát látja el, emellett egyházi kórházként az egész országból fogad betegeket, a jelen fejlesztésnek köszönhetően bevezeti a kardiovaszkuláris rehabilitáció 21. századi modelljét, amivel a kedvezőtlen mortalitási adatok javulását kívánja szolgálni.

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely az eseményen arról beszélt, hogy a kórház felújítása példaértékű összefogás eredménye. Mint mondta, a felújításra 2,7 milliárd forintot fordított a kormány, amihez a pénzügyi tárca további 200 millió forinttal járult hozzá.

A Budapesti Szent Ferenc Kórház bővítése folytatása az egyházi egészségügyi fejlesztéseknek és az Egészséges Budapest Programnak – emelte ki Varga Mihály megemlítve, hogy ez utóbbi megvalósítására a kormány az elmúlt két évben 70 milliárd forintot biztosított, idén pedig 42 milliárd forintot fordít erre a célra. Az állami támogatásból 32 szakrendelő fejlesztésére, 21 térségi kórház orvostechnológiai fejlesztésére kerül sor, valamint az összes kórházban megkezdődik a diagnosztikai és terápiás műszerek, ápolást szolgáló eszközök cseréjére.

Láng Zsolt II. kerületi polgármester kiemelte, hogy az önkormányzat évente több millió forinttal járul hozzá a kerület egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez; átadták a pesthidegkúti mentőállomást, felújított nappali gondozási központ várja a demens betegeket, szakorvosi és háziorvosi rendelőket korszerűsítenek, és létrehoztak egy mozgásszervi-rehabilitációs központot is.

Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója a megnyitón elmondta: az államigazgatás, az Egyház, a fenntartó rend, a területi önkormányzatok támogatása és magánadományok segítségével, az Egészséges Budapestért Programmal összhangban a régióban elsőként átadott új kórházépület átadásával lehetővé válik a kardiovaszkuláris rehabilitáció leghatékonyabb nemzetközi példáinak hazai bevezetése.

A most megvalósult első ütem eredményeképpen az eddig egy épületben működő kórház egy több mint 1800 m² alapterületű, új toldaléképülettel egészült ki. Ez kétágyas, fürdőszobás kórtermek formájában negyven további betegággyal bővíti a kórház jelenlegi befogadóképességét. Az új szárny képalkotó diagnosztikai részlegnek, új szakrendelő helyiségeknek, valamint rehabilitációs tornateremnek és négy családorvosi praxisnak is helyet ad.

Az új szárny átadását követően a következő lépés a kórház régi épületének teljes rekonstrukciója, aminek befejezése után a kardiovaszkuláris betegek számára a kardiológia mellett a diabetológia, az endokrinológia, a dietetika, a neuropátia, a reumatológia, a pszichológia, a gyógytorna mind helyben elérhető lesz – a komplex betegellátás jegyében. Az infarktus utáni és a szívműtéten átesett betegek klasszikus rehabilitációja  mellett a kórház az egyre növekvő számú szívelégtelen beteg speciális ellátására, a szív- és tüdőtranszplantált betegek centrumszintű rehabilitációjának bevezetésére és a palliatív kardiológia magyarországi meghonosítására is alkalmassá válik. Az így megújult kardiovaszkuláris rehabilitációs központ az Egészséges Budapest Programmal összhangban, 150 ágyon, teljes kihasználtság mellett tudja szolgálni a magyarországi betegek gyógyulását, életminőségének javulását.

Rehabilitációs központként a kórház az államigazgatás döntése alapján oktatói, esetlegesen egyetemi tanszéki szerepet tölthet be a közép-magyarországi régióban. Toldy-Schedel Emil az Egyházi Kórházak Egyesülésének vezetőjeként elmondta továbbá, hogy a történelmi egyházak által közösen létrehozandó egészségügyi szakdolgozói képzés gyakorló kórháza is az újonnan átadott intézmény lesz.

Az új épület kivitelezője a Market Építő Zrt. volt, aki társadalmi felelősségvállalási programként bekerülési áron végezte a teljes kivitelezést.

A régi épület felújítása idén szeptembertől várható.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...