hirdetés

Könnyített torna

Egy különös fideszes képviselői indítvány és a TF önállósodása kapcsán latolgatja az Index, hogy vajon lesz-e tudományos fokozat nélkül is egyetemi tanár Schmitt Pálból?

„A sporttudományi felsőoktatásban (...) a doktori fokozattal egyenértékű (...) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett olimpiai játékokon, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián elért 1-3. helyezés (...) feltéve, hogy az érintett legalább alapképzésben szerzett oklevéllel rendelkezik” – idézik Pósán László fideszes képviselő oktatási törvényjavaslatát. Egyúttal emlékeztetnek Schmitt Pál esetére. Mint felidézik:  Ő volt az időközben Magyarországra átkeresztelt Magyar Köztársaság negyedik államfője, egyben az első, aki bő két éve kénytelen volt lemondani a posztról, miután kiderült, hogy plagizálta a doktori disszertációját, és ezért a SOTE visszavonta a doktori címét. Bár távozásakor erősen fogadkozott, Schmitt azóta letett a doktori fokozat megszerzéséről, és a jómódú, aktív nyugdíjasok békés hétköznapjait éli – olvasható az index.hu-n.

A témának egy másik szálát gombolyítja az Origo, amikor arról ír, hogy Mocsai Lajos kézilabda-kapitány lehet az ősszel önálló intézménnyé váló Testnevelési Egyetem rektora. Mivel neki nincs egyetemi tanári címe, vélhetően rá szabhatták a sporttudományi felsőoktatást is érintő törvénymódosításban foglalt egyik könnyítést.

Ugyanitt idézik Radák Zsoltot, a TF dékánját, aki arra a kérdésre, hogy pályázik-e a rektori címre, úgy válaszolt: „Valószínűleg nem, pontosan azért nem, mert ennek a kiírásnak oka van, okkal tettek kivételt esetünkben a vezetői poszttal, és ha így van, nem látom értelmét szembemenni ezzel" – olvasható az origo.hu-n.

(forrás: Index)

cimkék

Könyveink

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Ne lépkedjünk tojásokon! - Szerezzük vissza életünket, ha egy szerettünk borderline személyiségzavarban szenved

    Úgy érzi, manipulálják,...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...