Kinek a felelőssége?

Ne hagyjuk őket magukra!

A csecsemőgyilkosságokat sokan sokféleképpen ítélik meg. Példa erre az alábbi három vélemény is.

Hercog Mária, az Országos Kriminalisztikai Intézet tudományos főmunkatársa, a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület egyik alapítója tanulmányaiban, előadásaiban (például a Ne hagyjuk őket magukra! címen közreadott összegzésben) javarészt áldozatoknak tekinti a csecsemőgyilkosságot elkövető nőket.

– Meggyőződésem, hogy ezeknek a lányoknak, asszonyoknak a többsége maga is áldozat, hiszen nem döntően és nem kizárólagosan ők a felelősek azért, hogy krízishelyzetbe kerülve elkövették ezt a jóvátehetetlen lépést. Végzetes tettüket, kevés kivételtől eltekintve, a tudatlanságuk, a tájékozatlanságuk és a kétségbeesésük diktálja. Én kizártnak tartom, hogy a környezetben senki ne tudjon e terhességekről. Ha kéthetente egy esettel számolunk, a titkolt terhességek felett szemet kell hunynia minimum 20 együtt élő partnernek, 47 szülőnek, 72 közeli vagy együtt élő rokonnak, 59 kollégának, 132 szomszédnak, 25 postásnak, 40 boltosnak, és ezt a sort kiegészíti még 30 védőnő, orvos, egészségügyi vagy szociális dolgozó is. Vagyis a születése után magára hagyott 25 megölt gyermek érkezését legalább félszáz ember észrevehette volna. Ha közülük csupán néhányan tudják, hogy mit kell tenniük, másként alakul minden. A kórházak elé helyezett inkubátor és az anonim szülés kétségtelenül sokkal jobb megoldás a gyilkosságnál, de nem azokat célozza meg vagy éri el, akik érzelmi és társadalmi elszigeteltségük miatt nem tudnak, nem akarnak segítséget kérni. A segítségnek ez a formája nekem és a hozzám hasonlóan vélekedőknek inkább azt sugallja, hogy az említett vagy félszáz emberen túl további 10 millióan az iménti módon megoldottnak vélik a krízishelyzetet. Márpedig ez sem a társadalomnak, sem az egyénnek, sőt a szülőnek, mi több, a gyereknek se lehet az érdeke. Hazánkban a gyerekeknek törvény adta joguk, hogy megismerhetik, vállalhatják származásukat, vér szerinti családjukat, és akkor is tarthatják velük a kapcsolatot, ha nem velük nevelkednek. Márpedig az anonim gyerekeket törvénysértő módon ezek a körülmények örökre megfosztják a sorolt jogaiktól. Egyesületünk, amely hazánkban elsőként, immár több mint egy évtizede célul tűzte ki a családok, a velük foglalkozó segítő szakemberek és a közvélemény komplex támogatását, megkülönböztetett figyelmet szentel a közvélemény tájékoztatásának. Az emberek nagy része ugyanis nem fogadja el azt a tudományosan bizonyítható tényt, hogy a szülés, ráadásul a borzalmas körülmények között várt és megélt vajúdás olyan beszűkült tudatállapotot eredményezhet, hogy nem tudják a nők, mit tesznek. A legtöbben azt feltételezik róluk, hogy nem szeretik a gyerekeket, gonoszak és elvetemültek. Épp ezért az emberek többsége kizárólag börtönbüntetést tart megfelelőnek, és nem fogad el semmilyen enyhítő körülményt.