hirdetés
2025. szeptember. 14., vasárnap - Szeréna, Roxána.
hirdetés

Egészségpolitika

Kilenc kórház senkit sem utasíthat el

Az ÁNTSZ kilenc kórházat jelölt ki a legsúlyosabb betegek feltétlen ellátására. Ezek az intézmények már péntektől nem utasíthatnak vissza egyetlen sürgős ellátásra szoruló pácienst sem. A kiválasztott egészségügyi intézmények vezetőinek egy része tiltakozik.

Néhány hete csaknem órányi telefonálgatás után sikerült kórházi ellátáshoz juttatniuk a légi mentőknek egy targonca alá szorult férfit. A súlyosan sérült embert az ötödik egészségügyi intézmény fogadta. A férfi a kórházba kerülés után kis idővel azonban meghalt. Az eset után az Állami Népegészségügyi Szolgálat (ÁNTSZ) Közép-magyarországi Regionális Intézete átszervezte a sürgősségi ellátást.

A legsúlyosabb esetek ellátására kilenc intézményt nevezett meg az ÁNTSZ. A kaposvári Kaposi Mór, a debreceni Kenézy, a Pécsi és a Szegedi Orvostudományi Egyetem traumatológiája, a Miskolci és a Kecskeméti Megyei Kórház, valamint a fővárosban a Szent János, a Péterfy Sándor, illetve az Egyesített Szent István és Szent László Kórház a jövőben a legsúlyosabb esetek ellátását nem utasíthatja vissza. A kórházak vezetői erről egy regionális tisztifőorvosi levélből értesültek.

A Népszabadság birtokába került beosztás szerint van olyan intézmény, mint például az Egyesített Szent István és Szent László, amelyhez kilenc másik kórház területe tartozik, míg a Péterfy által működtetett, volt Országos Baleseti Intézethez mindössze kettő. A Szent János kórház két súlyponti kórház és további két kisebb városi intézmény betegeit köteles ezentúl fogadni. Viszont nem kapott ilyen extra feladatot az egyébként a baleseti ellátás csúcsát jelentő Állami Egészségügyi Központ.

„Bár dicsőség és megtiszteltetés a Szent János kórház traumatológusainak, hogy fél Magyarországot gyógyíthatják, de mindez forrás nélkül összeroppanthatja a kórházat” – kommentálta Havas Szonja orvos-igazgató, a fővárosi szakbizottság alelnöke, szocialista országgyűlési képviselő az ÁNTSZ döntést. A levélben valóban nem esik szó arról, hogy ki finanszírozza ezeknek a betegeknek a gyógyítását – mondta. Mint ahogy az is tisztázatlan – hívta fel a figyelmet –, hogy milyen okkal küldhetik tovább a kilenc kijelölt intézménybe súlyos eseteiket a területi illetve a súlyponti kórházak.

Megérti a döntést Budaházy Emil, a Péterfy Sándor Utcai Kórház főigazgatója, akinek intézményét szintén a kilencek közé jelöltek, azt viszont már kevésbé érti meg, hogy miért nem kérdezték meg a kijelölt kórházak vezetőit is a döntésről. Vitathatatlan, hogy többé nem fordulhat elő a rendszerben a bajai férfi esete, de az is elképzelhetetlen, ha a feladat mellé ne kapják meg az extra ellátás díját a biztosítótól.

Lapunknak az ÁNTSZ Közép-magyarországi régióvezetője, Csaba Károly azt mondta: hivatala mindent elkövet, hogy a kijelölt intézmények megkapják az esetekért járó összeget. Ennél többet egyelőre nem ígérhet, szerinte mindössze három betegségcsoport átvételéről van szó, és ezzel elbírnak majd a kórházak.

Danó Anna, Népszabadság Online

cimkék

Könyveink

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...