hirdetés

Ki jöhet Balog után?

Orbán a Fidesz-frakció május 3-ai alakuló ülésén ismerteti a kormánystruktúrát és az új miniszterek nevét. A hvg.hu Novák Katalint és Palkovics Lászlót tartja esélyesnek a humán tárca élére.

Hétfőn tartották első informális frakciótalálkozójukat a Fidesz parlamentbe jutott tagjai, ám a 24.hu információi szerint mindössze negyedóráig tartott a találkozó. A találkozón ott volt Balog Zoltán is, aki egy hétfőn megjelent interjúban jelentette be távozását az Emmi éléről, a képviselőcsoport tagjai előtt azonban sem ő, sem a miniszterelnök nem beszélt az Emmi jövőjéről, a képviselők is csak az interjúból tudták meg, hogy váltás lesz a csúcstárcánál.

Az emberi erőforrástárca irányítójának távozása már az előző ciklus közepén is felröppent, ám a (sokak szerint általa terjesztett) pletyka nem bizonyult igaznak: hiába írtak róla sokáig a lejáró mandátumú Áder János legesélyesebb utódaként, Balogból nem lett köztársasági elnök.

Az akkori „tudósítások” részletesen leírták, hogy a politikusnak mennyire elege volt a nehezen mozduló-mozdítható és egyben tartható mamutminisztériumból, amelyről legalább az egészségügyet leválasztotta volna, de a miniszterelnök nem engedte neki, írja a hvg.hu, amely szerint minisztériumi források egészen tegnapig Novák Katalin családügyi államtitkárt emlegették az egyetlen igazán esélyes jelöltként. Ezt a felállást támasztotta alá, ahogy Orbán hónapokkal korábban, szisztematikusan kezdte felépíteni az államtitkárt: már egy évvel ezelőtt is többször, több fórumon beszélt arról, hogy „nagy potenciál” van a háromgyerekes, négy nyelven beszélő politikusban, a Fidesz tavaly novemberi kongresszusán pedig a párt alelnökévé is választották.

Legutóbb másfél hónapja, egy március eleji konferencián említette név szerint is Orbán Viktor: „Meg fogják látni, hogy jelentősége van annak is, hogy úgy látom, megtaláltuk azt a hölgyet Novák Katalin személyében, aki a demográfiai fordulathoz szükséges kormányzati politikát a következő években képes lesz összeilleszteni és talán le is vezényelni”.

A helyzet képlékenységét jelzi ugyanakkor, hogy a minisztériumban Balog esti interjúja, egyben távozásáról szóló coming outja előtt – már inkább Palkovics László (és a felsőoktatás) maradását valószínűsítették, és az Emmin kívüli források is Palkovics miniszterségére tettek utalásokat. Szerintük épp a tárca egyben maradása – benne a különösen kritikus helyzetű egészségüggyel – kívánja azt, hogy az Orbán Viktor "pitbulldózereként" is emlegetett, átlag feletti munkabírású, „mindhez is értő” oktatási államtitkár vegye át az irányítását. Palkovics maga – épp a hvg.hu-nak – egy éve sejtelmesen egyébként csak annyit mondott 2018 utáni ambícióiról, hogy „második ember” nem szeretne többet lenni.

(forrás: hvg.hu, 24.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...