Ki akar itt eladni?

Ki akar itt kórházat venni? – néhány éve még gyakran elhangzó kérdés volt ez orvosi körökben, mégpedig olyan hanglejtéssel, mely azt sejtette, őrültség befektetni ezen a területen. A nagy üzlet akkor a „kimazsolázás” volt, a jól működő kórházi részlegek működtetésbe vétele vagy új diagnosztikai egységek telepítése. Mára a helyzet megváltozott.
Az egészségügyi pénzkivonás következtében olyan mértékben ingott meg a kórházak működésének biztonsága, hogy csaknem ingyen lehet kórházhoz jutni. Tavaly augusztus óta lényegében megduplázódott a magánkézbe került ispotályok száma. A telekkönyvben nem jegyezték át az ingatlanok tulajdonosainak neveit, de 15-30 évre magáncégeknek adták át a közkórházak működtetésének a jogát. A vételár a legtöbb helyen az adósságállomány átvállalása volt. Márpedig, ami gond lehet egy kisváros önkormányzatának, az egészségipar tőkeerős vállalkozásai számára elvileg nem okozat nehézséget. A befektetők nagyobbik része eddig is az egészségiparból élt, és – a magánosítás kezdetén legalábbis úgy tűnt – a funkcionális privatizációval piacot vásárolt magának.
Dr. Gaál Péter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképzőjének oktatója szerint a kórházak iránti érdeklődés azért meglepő, mert az egészségügy eddigi átalakítása éppen hogy csökkentette a kórházműködtetők mozgásterét, a területről való pénzkivonás miatt mára szinte lehetetlenné vált nyereségesen és szakmailag is megfelelően gyógyítani. Az egészségügybe csak akkor éri meg befektetni, ha valaki 10-15 kórházból álló hálózatot tud felépíteni, mert így megnövekszik érdekérvényesítő ereje, és a kormányzattól, illetve a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező önkormányzatoktól – hosszabb távon – nagyobb összeget képes kiharcolni. Gaál Péter a másik lehetséges változatnak azt tartja, hogy a működtetési jog megszerzői a kórházi ingatlanok hasznosításából szeretnének profithoz jutni.
A legtöbb fővárosi kórház – és ez jellemző a megyei intézmények egy részére is – központi helyen és óriási területen fekszik. Ráadásul igen gyakran pavilonos szerkezetű, vagyis sok régi, többnyire elhanyagolt épületben működnek az osztályai. Ha egy befektető a telek egy részére épít egy modern kórházépületet, azzal felszabadíthatja az ingatlan nagy részét, amit más célra hasznosíthat. (Ehhez persze nincs szükség magánműködtetőre. A Sportkórháznál is hasonló tervet dolgoztak ki. A telek egyik részét értékesítették, oda egy modern irodaház épült, és a bevétel fedezte volna az új kórház építési költségeinek nagy részét. A költözködést követően a régi pavilonokat más célra lehetett volna hasznosítani. A terveket azonban nem sikerült egy kormányzati ciklus alatt megvalósítani, így szellemház lett a torzóban maradt új épületből.)
Noha a működtető cégek sosem látott ütemben terjeszkednek, az elmúlt hónapok mégis Gaál Péter nézeteit igazolták. A hazai kórházműködtetők megtapasztalhatták, hogy az állam sosem látott mértékben avatkozik be a gazdálkodásukba. Az Országos Gerincgyógyászati Központ például már a kórházi átalakítások előtt is többéves várólistával dolgozott, ennek ellenére idén tovább szűkítették az egészségbiztosítás által finanszírozott kapacitásukat. A magáncégek rendkívül büszkék racionális gazdálkodásukra, ám jó néhány olyan kiváló közkórházi vezető van, aki képes sajátjának tekinteni az általa irányított intézményt. Ehhez az kell, hogy kemény kézzel leverjék a beszállítók árait, ha szükség van rá, felvállalják az elbocsátásokkal járó feszültségeket, modern vállalatirányítási módszereket alkalmazzanak. Emellett úgy „forgassák” a betegeket, hogy a volumenkorlátozás a lehető legkevésbé bénítsa a forgalmukat – vagyis járóbeteg-, aktív és krónikus részlegük egymást erősítve, kisegítve működhessen. Ráadásul – és a sorozatos kórházigazgató-váltás alapján talán ez a legnehezebb – kezelniük kell a tulajdonos önkormányzat elvárásait is. Nemcsak botrány nélkül kell vezetniük az intézményt, de a megszorítások idején is költeniük kell az ilyen-olyan szintű tanácsadó, átvilágító és egyéb cégek szolgáltatásaira.
Az ügyes kórházi vezetés a beszállítók árait akár 20-30 százalékkal is le tudja nyomni. Ám ha csökken a kórházi finanszírozás, akkor növekszik a bebetonozott kiadások aránya. A kórházak gazdálkodásában sok a fix tétel. A bérköltség a 60-70 százalékos arányt is elérheti. A rezsin nehéz spórolni, a gyógyszercégek megsarcolása pedig jelentősen visszavetette a rabatt lehetőségét. A tőzsdén sem akkor éri meg részvényt venni, amikor a legmagasabbak az árfolyamok. Igazán nagyot akkor lehet húzni, ha besszben vásárolunk és hosszban adunk el. A pénzpiacon van elég szabad tőke, a bankok és a biztosítótársaságok nyereségesen működnek, a magyar egészségügyben pedig sosem látott mélységben jegyzik az árfolyamokat. Így ma már nem az a kérdés, hogy ki akar itt kórházat venni, inkább az, ki akar kórházat eladni, vagy legalábbis hosszú távra működtetésbe adni?
A kórházműködtető cégeknek – mint Gaál Péter jelezte – 10-15 kórházból álló hálózatot kellene felvásárolniuk, de terjeszkedésüket nehezíti a kórháztulajdonosok ellenállása. A politikusok jövőjét ugyanis alapvetően meghatározza a helyi kórházi ellátás minősége. Az önkormányzatok szívesen megszabadulnának a kórházzal járó kiadásoktól, a működtetésbe adásnál ezért a bizalmi tőke a legfontosabb szempont – még az árnál is lényegesebb. Új szereplőként ezért szinte lehetetlen belépni a piacra. Ne felejtsük el azonban, hogy a közkórházakban már rengeteg privát cég működik. A laborcégek mellett ott vannak a kórházi patikák tulajdonosai, az informatikai fejlesztők, a kórházi épületek műszaki működtetői, a diagnosztikai egységek telepítői, az átvilágító és a tanácsadó cégek – ezek mind kiépíthették már saját kapcsolatrendszerüket. De nem elég a tulajdonosok ellenállását legyőzni, az is fontos szempont, vajon a hazai egészségügyi szektor elég tőkeerős-e ahhoz, hogy teljes hálózatokat megvehessen és fejleszthessen. A jelek szerint aligha. A legtovább eddig a HospInvest-csoport jutott, a cégbe beszállt az Európai Fejlesztési Bank is, ám a másfél milliárdos tőkeemelés még mindig cseppnek látszik a tengerben.

Lesz verseny?
A nagy áttörést a biztosítási reform hozhatja. Ha valóban lesz verseny a biztosítók között, akkor előnybe kerülhetnek azok a társaságok, amelyek a saját régiójukban kórházakkal is rendelkeznek. Noha a Medical Tribune információi szerint a formálódó szabályrendszer kizárná a szolgáltatókat a potenciális biztosítók köréből, több cégcsoport is érdeklődik egy ilyen megoldás iránt.
A kórházakat annyira nyomott áron adják, hogy pusztán adósságállományuk átvállalásával hosszú távra lehet működtetési jogot szerezni egy központi helyen levő, de gyakran felújításra szoruló ingatlanra, és nem mellékesen megvásárolni egy-egy nagy hírű szakmai műhely jól bejáratott márkanevét. Ez utóbbi tétel sem elhanyagolható: a Telki Magánkórház vagy a Kaáli Intézet hosszan tudna mesélni arról, mennyi pénzbe került nevük beégetése a magyar köztudatba. A várpalotai kórház működtetője, a Palotahosp Kft. pedig nem véletlenül szeretne éppen a Szent Margit kórházban fizetős szülészeti részleg céljára helyet bérelni. Többen érdeklődnek a Szent Rókus Kórház iránt is, hogy a jól csengő név mögé új szolgáltatást tegyenek.
A Medical Tribune által megkérdezett elismert egészségügyi menedzsereknél, tanácsadó cégeknél több európai nyugdíjalap, magyar bank, osztrák kórházműködtető, izraeli ingatlanfejlesztő cég jelentkezett hazai lobbistákat keresve a szolgáltatói piacra való belépéshez. Úgy vélik, a közvélemény megnyugvással fogadna egy ilyen váltást, mivel nálunk történelmi hagyománya van a biztosítók tulajdonában levő kórházaknak. (A MÁV-kórházak révén a legutóbbi időkig fellelhetőek voltak ennek nyomai.) A potenciális üzleti biztosítók szerint az olcsón bérbe vett ispotályok egy jelentős ingatlanfejlesztés árát öt-hat éven belül behozhatják.
A szokásos ingatlanfejlesztések mellett itt nem csak az a lehetőség kínálkozik, hogy a cégek jó áron továbbadják megszerzett jogaikat vagy saját részvényeiket. A teljes hálózatok iránt érdeklődő befektetési alapok szerint hosszú távon nem tartható, hogy a magyar egészségügy minden mutatója élesen eltérjen az európai trendektől. Márpedig nálunk az egy főre eső egészségügyi kiadástól, a magas bérarányon keresztül a szakdolgozó-orvos arányon át az egy betegre jutó személyzet számáig szinte mindenhol meglepő adatokat kapunk. Fordulatra van szükség, és az új lobbisták azt remélik, módszereik meg is hozzák ezt az egészségbiztosítási alap számára. A kórházláncok érdekérvényesítési képességét kár lenne lebecsülni, elég csak arra gondolni, hogy egy térségben monopolhelyzetet élvező kórházműködtető cég – főként, ha a szakrendelők is a kezében vannak – sosem mehet csődbe. Megéri tehát a kórházkapukon belülre kerülni, még akkor is, ha néhány nehéz évet még ki kell bekkelniük a befektetőknek.
„Ám a nulla forintnak komoly ára van” – érzékeltette a viszonyokat az egyik lapunk által megkérdezett szakértő. A külföldi befektetők térnyerését gátolja, hogy a folyton változó hazai kórház-finanszírozási rendszerben nehezen ismerik ki magukat, nem is szólva a fővárosi-megyei tulajdonban lévő kórházak mögötti bonyolult szövésű hatalmi hálóról.
És ezzel még korántsem értünk a nehézségek végére. Maróth Gáspár válságmenedzser ezek közé sorolja, a gyógyításból a közkórházakban szinte lehetetlen etikus módon nyereséget kivenni. Ha akár egyetlen betege nem kapja meg a tudományosan lehetséges legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátást, akkor milyen jogon vesz ki öt forint profitot is a cégből? – kérdezhetik a biztosítottak. A kórházak nyereségességét nehezen viseli a közvélemény, miközben természetesnek tartja, hogy a gyógyszergyárak, az egészségügyi beszállítók vagy éppen a kórházi ingatlanfejlesztők magas profittal dolgozzanak. Ez az oka annak, hogy a nyereséget senki sem a közintézmények gyógyító tevékenységétől, hanem az e köré telepített szolgáltatásoktól reméli. Ám a kassza kulcsát végső soron mégiscsak az tartja a kezében, aki a működtetési jogot megszerzi.

Privatizációs történet

Magyarországon a Horn-kormány idején a Rolicare nevű cég kezdte meg a közkórházak kht.-vá alakítását, illetve a működtetési jog privatizálását. Végül csak a dombóvári kórházig jutottak el, de nem volt sikeres a próbálkozásuk, ezzel a folyamat évekre megállt. A befektetők inkább egyes kórházi részlegek, művesecentrumok vagy éppen a laboratóriumok, kórházi patikák bérlésében, hálózatba rendezésében láttak üzleti lehetőséget. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy kapun belülről könnyebben tudják majd befolyásolni a történéseket. A Honvéd kórházak műszaki üzemeltetőjeként nevet szerzett Mega-Logistic Rt. például ezzel a referenciával nyerte el a siklósi kórház működtetésének jogát. A Horn-kormány idején komoly laboratóriumi hálózatot kiépítő HospInvest-csoport 2004 nyarán Kiskunhalason szerezte meg az első kórházát, majd két hónappal később Körmenden is elnyerték a működtetési jogot. Akkor úgy tűnt, lendületes folyamat kezdődik, ám az önkormányzatok megijedtek a kiskunhalasi leépítések, fejlesztések miatti sajtóbotránytól. A kétigenes népszavazás körüli kampány és a privatizációt elutasítók magas aránya is elbizonytalanította az önkormányzatokat.
Időközben a cégcsoport kettévált, Kollányi Gábor lett a HospInvest többségi tulajdonosa, megtartva a Kiskunhalason elnyert működtetési jogot, míg korábbi cégtársa, Kern József, a Medisyst Kft.-vel továbbvitte a körmendi ügyeket. A szétválás mintha felgyorsította volna terveik megvalósulását, azóta megduplázták a működtetésbe vett kórházak számát. A Medisystté lett Tapolca és Mezőtúr működtetési joga. Lényegében észrevétlenül, minden sajtóvisszhang nélkül, az adósságok átvállalása fejében vették át a kórházakat. A HospInvest terjeszkedése nagyobb nyilvánosságot kapott. Előbb tavaly a hatvani kórházat, majd idén a gyöngyösi kórház működtetésének jogait szerezték meg. Közben bérbe vették az állami tulajdonú Parádfürdőt. Júliustól a szanatóriumban a minisztérium megszüntette a fekvőbeteg-ellátás finanszírozását, a közeli Hatvan viszont a korábbi 72 krónikus ágy helyett 160-on láthat el betegeket. A HospInvest így újra megnyittatta a megszüntetett parádfürdői részleget, átvette remek szakembergárdáját, az intézmény patinás nevét – és nem utolsósorban az egy évet is meghaladó várólistákat. A krónikus részlegek egyik legnagyobb gondja ugyanis, hogy nehezen jutnak betegekhez, a HospInvest viszont mindent vitt. Jó kormányzati kapcsolatai szerepet játszhattak abban, hogy még versenytársa sem volt, az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint azóta sem írtak ki pályázatot a kórház bérleti jogára.
A HospInvest – mint azt lapunknak adott egyik korábbi interjújában Gászpor Jenő ügyvezető elmondta – 15 kórházból álló láncolatot szeretne kiépíteni, mert így sokkal hatékonyabb munkaerő-gazdálkodást folytathatnak. (Medical Tribune, 2004. november 4.) Magyarán egy orvos két-három kórházban vagy éppen szakrendelőben is dolgozhat, vagyis jelentősen csökkenthető a hálózat munkaerő-szükséglete. A HospInvest terjeszkedését a lakosság és az orvosok tiltakozása kíséri, de a tüntetések és aláírásgyűjtések ellenére is bővül a hálózat. Gyöngyös után a következő az egri megyei kórház működtetési jogának megszerzése. Nemcsak kórházakból, hanem szakrendelőkből is hálózatot kívánnak építeni. Kollányi Gábor, a cég elnöke szeptember eleji sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy egy egész térség egészségügyi ellátását biztosítják a Dél-Alföldön is, ezért az országban először, négy rendelőintézet – a kiskunhalasi, a jánoshalmai, a keceli és a kiskőrösi – közös üzemeltetésben, a HospInvest által működtetett Kiskunhalasi Kórház Kht. szervezésében és irányításával gyógyítja a betegeket.

Önfelszámolás

A kórházak leépítése során fontos kérdés volt, vajon a magánműködtetők ügyesebben lobbiztak-e az ágyak megmaradásáért, mint az önkormányzatok. A privatizált kórházak is megszenvedték a leépítéseket, de nem is mindenhol ragaszkodtak görcsösen meglevő kapacitásukhoz. A gerincgyógyászati központ jelentős tb-keretet veszített, a tapolcai kórházban bezárták a szülészeti osztályt, és a HospInvest-csoport is jelentős számú aktív ágytól vált meg. Eközben Várpalota maga szüntette meg aktív kórházi részlegét.
Amilyen visszafogottak voltak a magáncégek az ágyszámvitában, olyan eredményesnek bizonyultak az egynapos sebészeti pályázatoknál. A HospInvest százhalombattai szakrendelője például ugyanannyi műtétre kapott tb-keretet, mint a Semmelweis Egyetem.

Privatizációs akadályok

A Medical Tribune több bankot, illetve egészségügyi befektetőt megkérdezett, be kívánnak-e szállni a biztosítási reformba, illetve kívánnak-e egészségügyi szolgáltató(ka)t vásárolni maguknak. Az OTP bankot kivéve, amelyik szerepet vállalna az egészségbiztosító privatizációjából, minden társaság azzal tért ki kérdéseink elől, hogy amíg nem ismerik a feltételeket, nem tudnak választ adni.
Lapunk ezért három tekintélyes szakértőt kérdezett meg arról, milyen piaci mozgásokat észlelnek a háttérben. Mindhármukkal folytattak már tárgyalásokat potenciális befektetők, tudomásuk szerint két nagy magyar bank, egy izraeli és egy amerikai befektetési társaság, egy osztrák kórházműködtető cég, egy nyugat-európai nyugdíjalap, valamint négy-öt hazai egészségügyi vállalkozó szeretne működtetési jogot szerezni hazai kórházakban.
Ám a tárgyalási pozíciókat nehezíti, hogy az egészségügy rendkívül átpolitizált. Noha fideszes irányítású vidéki önkormányzatok közül is többen működtetésbe adták kórházukat (Körmend, Tapolca, Mezőtúr), a pártközpont nem nézi jó szemmel a folyamatot. Néhány hete közleményben jelezték, hogy szakmailag elfogadhatatlannak tartják a működtetési jog átadását. Emiatt vidéken nehéz lesz kórházhoz jutni. Budapesten viszont eddig sem volt könnyű. Tb-finanszírozott intézményt a fővárosi önkormányzattól még senkinek sem sikerült működtetésbe vennie.
A bizonytalanságot növeli az egészségbiztosítási reform körüli politikai huzavona. Az ellenzék kijelentette: hatalomra kerülése után visszaállítja az egybiztosítós rendszert. A biztosítók tisztában vannak vele, hogy egy velük ellenséges kormány regnálása idején komoly nehézségekre számíthatnak, még akkor is, ha az egységes biztosítási rendszert mégsem tudják visszaalakítani. A már piacon levő bankok és biztosítók attól is tarthatnak, hogy meglevő piaci pozícióikat ronthatja, ha állást foglalnak a társadalmat ennyire megosztó kérdésben.
A helyzet érzékenységét jelzi, hogy miközben óriási médiaérdeklődés kíséri a biztosítási reform körüli egyeztetéseket, a kormány titokban tartja az egyeztetésekre meghívott biztosítótársaságok nevét. (Lapunk a kormányszóvivői irodán, az MSZP- és az SZDSZ-frakció sajtóirodáján, valamint az Egészségügyi Minisztériumban érdeklődött a lista iránt – hiába.) Az egyik parlamenti tárgyalást követően Kiss Péter kancelláriaminiszer szobájának ajtajában Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Kökény Mihály egészségügyi bizottsági elnök a kamerák és vakuk kereszttüzében nyilatkozott, miközben a biztosítótársaságok képviselői egy mellékajtón keresztül észrevétlenül távoztak a helyszínről.

Élő Anita