hirdetés
2025. november. 13., csütörtök - Szilvia.
hirdetés

Ki a felelős a budaörsi szemészeten történtekért?

Míg a Fidesz szerint magára hagyta a betegeket Budaörs vezetése, a város önkormányzata szerint nem ők tehetnek a fertőzésekről.

A Fidesz szerint magára hagyta azt a 12 beteget Budaörs város vezetése, akik a város magánkézben lévő egészségügyi központjában szenvedtek el súlyos fertőzést szemműtét közben, még karácsony előtt. (Az esetről az egészségügyi központ adott ki közéleményt korábban.)

Czuczor Gergely, a városi Fidesz-csoport elnöke vasárnap a Budaörsi Egészségügyi Központ előtt tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján az MTI szerint emlékeztetett: az érintett betegeken további szemműtéteket kellett végrehajtani a Szent János Kórházban, ahol több betegnek is jelezték, hogy valószínűleg maradandó károsodást fog elszenvedni. A műtétet követő két hétben senki sem kereste fel a betegeket az intézmény részéről, ezért Budaörs polgármesterének, Wittinghoff Tamásnak még január elején kérdéseket tett fel a helyi Fidesz az üggyel kapcsolatban, amelyekre csak részben kaptak választ.

Ezért most a nyilvánosság bevonásával fordulnak ismét a polgármesterhez. Egyebek között szeretnék megtudni, hogy tervezi-e a város vezetése felülvizsgálni az egészségügyi központot üzemeltető Jump Consulting Kft. üzemeltetési szerződését, amelynek vezetői a polgármesterrel baráti kapcsolatokat ápolnak. Szeretnének választ kapni arra is, hogy tervezi-e a város vezetése a betegek felkeresését és segítségnyújtás felajánlását a részükre.

Felvetik azt is, hogy mivel a Jump Consulting Kft. üzleti beszámolója szerint a cég 2016 és 2017 közötti 177 millió forintos nettó árbevétele 1377 millió forintra emelkedett egy év alatt, nem lenne-e érdemes az egészségügyi intézményt ismét városi üzemeltetésbe venni. A városi Fidesz vezetője beszélt arról is, hogy az egészségügyi központ közleményben kért csak elnézést a betegektől, és január eleje óta egyesével hívogatja be a sértetteket, hogy peren kívül megegyezzen velük. 2019. december 15. óta az egynapos sebészeti részleg nem kapott engedélyt az ÁNTSZ-től további műtétek elvégzésére – fűzte hozzá Czuczor Gergely.

Reagált az önkormányzat

A betegek problémáiból igyekszik politikai tőkét kovácsolni a budaörsi Fidesz, mivel az önkormányzat se nem fenntartója, se nem megbízója az egynapos sebészetnek – olvasható Budaörs városának az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A budaörsi önkormányzat hétfői közleményében azt írta, hogy az egynapos sebészet munkatársai, amint kiderült a fertőzés, azonnal felvették a betegekkel a kapcsolatot. Az érintettek a budaörsi szemészet szakmai háttérintézményében, a Szent János Kórházban ugyanazon főorvos felügyelete mellett, aki Budaörsön műtötte őket, megkapták a szükséges ellátásokat. Így nem felel meg a valóságnak, hogy nem törődött velük senki.

A sajtóban felmerült híresztelésekkel szemben a budaörsi szakrendelőt működtető cég, a Jump Consulting Kft. nemhogy pályázat nélkül, de közbeszerzési eljárás keretében nyerte el az Egészségügyi Központ működtetését, amelynek dokumentumai a város honlapján évek óta megtalálhatók és a cég vezetőjéhez vagy tulajdonosához semmiféle rokoni szál nem fűzi a polgármestert – olvasható a közleményben.

Kitértek arra is, hogy az egynapos sebészet az alapellátással és a járóbeteg szakellátással ellentétben nem önkormányzati feladat, így ezt a kft. nem az önkormányzat megbízásából, hanem külön hatósági engedély alapján, az ÁNTSZ felügyelete mellett végzi, így az önkormányzat felelőssége nem vethető fel.

Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) polgármester az MTI megkeresésére elmondta, hogy a város mélyen együtt érez a fertőzést szenvedett betegekkel, különösen azokkal, akiknek maradandó károsodásuk származott az eset miatt. Hozzátette, hogy az önkormányzatnak nincs és nem is lehet tudomása arról, hogy személy szerint kiket érintett a Budaörsi Egészségügyi központ szemészeti részlegén történt fertőzés, mivel adataikat a betegjog védi. Így teljes hozzá nem értéséről tesz tanúbizonyságot az, aki azt kéri számon, hogy miért "hagyta magukra" a betegeket az önkormányzat – fogalmazott a polgármester.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...