hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kevesebb biztosítási díjat fizet a Semmelweis Egyetem

Megújult és költséghatékonyabbá vált az egyetem biztosítási rendszere. A 2016. január elsején életbe lépett, közbeszerzés eredményeként megkötött új szerződés nyomán egyebek mellett nőtt a biztosított vagyon értéke, emelkedtek a kártérítési limitek, bővültek a biztosítási fedezetek, miközben csökkent a káreseménykor fizetendő önrész, valamint az éves biztosítási díj is, írja a Semmelweis Egyetem honlapja.

Mivel 2015 végén lejárt a Semmelweis Egyetem közbeszerzés eredményeképpen megkötött biztosítási szerződése, dr. Szász Károly kancellár múlt nyár végén elrendelte a biztosítási rendszer felülvizsgálatát és megújítását. Ennek keretében megtörtént az egyetem gazdálkodását veszélyeztető kockázatok, valamint a gazdaságosan igénybe vehető biztosítási fedezetek felülvizsgálata és aktualizálása. A biztosítottság szintjének emelése mellett az új biztosítási rendszer kialakításával kapcsolatos alapvető szempont volt a költséghatékonyság javítása is, közli a Semmelweis Egyetem honlapja.

2015 októberében uniós, hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított a Semmelweis Egyetem az intézményeihez és tevékenységeihez kapcsolódó vagyon- és felelősségbiztosítás beszerzése érdekében. A korábbihoz képest új koncepció alapján sikerült valódi versenyt generálni az ajánlattevők között. Ennek eredménye, hogy a 2016. január 1-jén hatályba lépett új biztosítási rendszer szerződéseiben több mint 10 milliárd forinttal nőtt a biztosított vagyon értéke, amely így meghaladja a 121,8 milliárd forintot. Jelentős mértékben emelkedtek a kártérítési limitek, a kombinált felelősségbiztosításnál például évi 100 millió forintról 500 millió forintra.

Jelentősen csökkentek a díjtételek, például a vagyonbiztosításnál 0,22 ezrelékről 0,15 ezrelékre, csoportos életbiztosításban 976 forintról 680 forintra, illetve 340 forintra, míg utasbiztosításnál 500 Ft/napról 270 Ft/napra.

Az új szerződésekbe speciális kárhányadtól függő díjvisszatérítési záradék került, amely szerint, ha a vagyonbiztosításokra és a csoportos élet- és balesetbiztosításokra befizetett éves díj 40 százalékát (jelenleg ez 12,1 millió forint) nem éri el az ezekre a jogcímekre kifizetett éves kárösszeg, akkor a különbözetet a biztosító utólag visszafizeti az egyetemnek.

Az egyetem által fizetendő éves díj az előző évekhez képest 25,8 százalékkal, azaz 15,7 millió forinttal csökkent, de kármentes években akár 45 százalékos, azaz 27,9 millió forintos éves költségmegtakarítás is elérhető.

(forrás: Semmelweis Egyetem)

cimkék

hirdetés

Könyveink