hirdetés

Kétmilliárd a tét: stresszelhet a kormány is

Sokba kerülhet a mentőszolgálatnak, hogy nem ismerte el: pótlékra jogosítja a mentőautókon szolgáló dolgozókat a munkájuk során elszenvedett stressz. A pécsi munkaügyi bíróság úgy döntött: havi húszezer forintos kockázati pótlék jár a mentőknek. Ha ezt az összeget valamennyi érintettnek ki kell fizetni, több mint kétmilliárd forintjába kerülhet az államnak évente.

Miközben a mentés benne van a tíz legnagyobb megterheléssel járó munkakörben, hazai jogszabály mégsem ismeri el pótlékkal kompenzálandó egészségkárosítást okozó terhelésnek – írja a Népszabadság.  Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) érdekvédői három évvel ezelőtt a bírósághoz fordultak a mentők veszélyeztetettségének elismeréséért. Ha nyernek, havi húszezer forinttal egészülhet ki az átlagosan bruttó 150 ezer forintos bér.

Eddig két elsőfokú ítélet született: az első tavaly január végén a gyulai munkaügyi bíróságon, ahol elvesztették a pert. A másik ítélet, a pécsi viszont február elején kimondta: a mentősöket érő stressz egészségkárosító mértéke akkora, hogy jár a pótlék. A nem jogerős döntés szerint ezt az összeget 2009-től visszamenőleg kamatostul ki kellene fizetni, de csak azoknak, akik ez ügyben kértek a bíróságtól jogorvoslatot. 

A fővárosi munkaügyi bíróság mellett további 18 megyei bíróságon zajlanak az Országos Mentőszolgálat ellen a pótlékért indított perek. Ám a kockázati pótlékkal érintett mintegy 6500 mentősből csak körülbelül ötszázan perelnek. Ennél lényegesen többen indultak – írja a lap,  de az évek alatt sokan lemorzsolódtak, a munkáltató rendre nyomást gyakorolt, aki ezt nem bírta, visszalépett. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége még megvár néhány pozitív ítéletet, és aztán a Kúriához fordul jogegységi döntésért. Talán így könnyebb lesz meggyőzni a kormányzatot arról, hogy ezt a pótlékot oda kell adni a mentésirányban dolgozóknak és a „kocsizó” mentőknek –véli dr. Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke.

 

 

(forrás: Népszabadság )
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...