hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Készül a mentők új ruhája

Közel hétezer kivonuló mentődolgozó 21 ezer garnitúra ruhát kap jövőre, mondta többek között Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója a Magyar Időknek.

– A már tavaly rendelkezésre álló összeget és az idei forrásokat is felhasználva hamarosan elkezdődhet az új munkaruhák beszerzése. Az ehhez szükséges műszaki specifikáció elkészült, ennek alapján bizton állíthatom: bajtársainknak világszínvonalú munka­ruhája lesz, és hogy mindent elkövetünk azért, hogy a jövő év elejére mindenki meg is kapja a három öltözetet. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra, hiszen közel hétezer kivonuló mentődolgozóról van szó, ami 21 ezer garnitúra ruhát jelent.

– Hol tart a mentőautó-csere?

– Az év eleje óta már több mint hatvan autó érkezett meg. Az összesen 193 új gépkocsit nagyjából februárra szállítják le. Közben már előkészítjük a jövő évi beszerzéseket, mert a 13 éves kort, ameddig egy mentő futhat, újabb autóink fogják elérni. Terveink szerint ezzel az ütemezéssel 2020-ra nyolc év alá csökkenthetjük a gépjárműállomány átlagéletkorát.

– Mintha a mentőállomások felújítása kicsit döcögősebben haladna.
– Az állomások több mint egyharmadát az elmúlt években uniós forrásból felújították, másik egyharmaduk jó állapotban van, de nagyjából 30 százalékuk jelentős rekonstrukcióra szorul, vagy újat kell helyettük építeni. Folynak az egyeztetések, hogy ez milyen forrásból és ütemezéssel valósítható meg. Jó lenne erre is egy külön keret, és ezzel kapcsolatban is kellő nyitottságot tapasztaltunk a minisztérium részéről. Saját forrásból leginkább csak állagmegóvásra, részleges felújításra futja. Ott, ahol az állomások önkormányzati tulajdonban vannak, és a település tehetősebb, a helyhatóságok is igyekeznek beszállni a projektbe.

– Mi igaz az egyre nagyobb elvándorlásról szóló hírekből?
– Leginkább az, hogy az ilyen cikkek írásakor még egyszer sem kérdeztek meg bennünket. Pedig minden hét elején jelentés készül a gazdálkodásunkról, a humánerőforrás-helyzetünkről, az aktuális jogi ügyeinkről, hogy friss és pontos képünk legyen arról, hogy az adott napon éppen hogyan állunk. Ami az elvándorlást illeti, a múlt héten 37 új dolgozó lépett be és 10 távozott, ez utóbbiak közül egy kollégánk elhunyt, kettő nyugdíjba ment, és volt, akit a próbaidő után küldtünk el. Ennek alapján sem lehet negatív az egyenleg, a januári állapothoz képest pedig egyértelműen pozitív a mérleg, vagyis többen jöttek, mint amennyien elmentek.

– Sikerült csökkenteni a kivonulási időt?
– Általános normaidő a közvéleményben elterjedt 15 perc ellenére nehezen értelmezhető, hiszen egy újraélesztést igénylő esetnél egyetlen perc is rengeteget számít, míg más helyzetben 20 perc is elfogadható lehet. A lényeg, és mi erre törekszünk, hogy a hívástól számított lehető legrövidebb idő alatt érjen ki egy mentőegység a beteghez.

A teljes interjút a Magyar Időkben olvashatja.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink