hirdetés

Kell? Nem kell? (Frissítve!)

A masszőrök még mindig nem tudják, hogy be kell-e szerezniük online kasszákat, vagy elegendő egy kasszának megfelelő online számlázóprogram, írja a Magyar Nemzet alapján az Index.

A Masszőrök Egyesületének elnöke a lapnak arról beszélt, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) azt a tájékoztatást kapták, hogy be kell szerezni a kasszát, viszont a hivatal honlapján az olvasható, hogy elég a számlázóprogram is. Az sem egyértelmű, hogy milyen büntetésre számítson az, aki nem szerzi be a kasszát. Emiatt egyébként sok masszőr már beszerezte a készüléket a biztonság kedvéért, írja az Index..

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) becslése szerint január 1-től mintegy 20 ezer vállalkozással bővül az online pénztárgépet használók köre, a kötelezettek több mint fele már igényelte a  a kassza üzembe helyezéséhez szükséges kódot. Január 1-től 10 új tevékenységi körben, egyebek mellett a plasztikai sebészeknek, taxisoknak, pénzváltóknak, fitnesz termeknek, illetve különböző fizikai közérzetet javító szolgáltatóknak (például: szoláriumok) kell online pénztárgépet használniuk.

Frissítés

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint az érintettek jelentős többségének már van üzembehelyezési kódja. A taxis-, a gépjármű-javítási, a karbantartási tevékenységet végzők, valamint a masszőrök, a fogyasztó- és karcsúsítószalonok már több mint 12 ezer pénztárgépre kaptak kódot, amely a támogatás igényléséhez is szükséges. Mintegy 130 kassza beüzemeléséhez szükséges kérelem érkezett a plasztikai sebészektől, illetve a diszkót- tánctermet működtetőktől. A textil, szőrme mosását, tisztítását, vegytisztítását, vasalását végzők közül hétfőig csaknem száz vállalkozás kapott kódot.

A nemzetgazdasági tárca a tájékoztatásban ismét figyelmeztetett arra, hogy jövő szombaton lejár a határidő, így aki 50 ezer forinttal olcsóbban szeretne pénztárgépet venni, most mindenképpen nyújtsa be a támogatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványt. Az érintettek tíz pénztárgéptípusból választhatnak.

Az NGM jelezte: a jogszabály alapján választhatják a vállalkozások azt is, hogy bevételeikről minden esetben számlát állítanak ki. Ekkor nem kell pénztárgépet beszerezni, de számolni kell a havi adatszolgáltatási kötelezettséggel, illetve azzal, hogy a nyugtaadási kötelezettség teljesítését esetükben a hagyományos módszerrel, próbavásárlással fogja ellenőrizni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az érintettekkel egyeztető revizorok beszámolója szerint a masszőrök közül sokan ezt a módszert választják - derül ki a közleményből.

(forrás: Index, Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...