hirdetés
2025. október. 03., péntek - Helga.
hirdetés

Katona-egészségügyi gyakorlat zajlik Magyarországon

A NATO és egyben a világ legnagyobb, többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik a Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén.

Tóth Máté őrnagy, a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ tagja a Vigorous Warrior (Erélyes harcos) 24 elnevezésű gyakorlatról kedden elmondta, hogy 13 éve rendezték az első katona-egészségügyi gyakorlatukat öt nemzet részvételével, most 33 nemzet van jelen. Hozzátette: a legtöbb nemzet orvos-egészségügyi egységgel, tábori kórházakkal van jelen, de akadnak olyan országok is, amelyek a tervezést, kielemzést végzik.

Közölte, hogy mintegy ezer négyzetkilométeres területen szóródtak szét a különböző egységek és a gyakorlaton egy több tízezer fős hadtest egészségügyi biztosítását szimulálják, miközben egy hasonló képességekkel rendelkező, képzelt ellenséggel szemben kell helytállniuk.

Tóth Máté hangsúlyozta, hogy Afganisztánban 90 százalék felett volt a sebesült katonák túlélési aránya, ha gyorsan megfelelő ellátásban részesültek, egy hadszíntéren ez jóval alacsonyabb, ezért próbálják ezt a minőséget tartani, miközben a mennyiség jóval nagyobb. Jelezte, a gyakorlat közben azt is vizsgálják, hol vannak hiányosságok, hibák a rendszerben. Megemlítette, hogy társgyakorlat is zajlik egyidőben a területen vegyi, biológiai, sugárzásvédelmi és nukleáris fenyegetések ellen felkészülő csapatokkal. Ők is veszélyeket szimulálnak, majd a felderítés és az elhárítás után azt gyakorolják, miként tudják átadni az egészségügyi ellátórendszernek az esetleges sérülteket.

Sérültet látnak el a Magyar Honvédség Role2 tábori kórházában a Vigorous Warrior (Erélyes harcos) 24 elnevezésű gyakorlaton a bakonykúti gyakorlótéren (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Sérültet látnak el a Magyar Honvédség Role2 tábori kórházában a Vigorous Warrior (Erélyes harcos) 24 elnevezésű gyakorlaton a bakonykúti gyakorlótéren (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Tóth Máté kiemelte, hogy a Magyar Honvédség Role 2-es moduláris, 50-60 fős személyzettel működő tábori kórházában, a harctérhez közel már olyan ellátást kaphatnak a sebesültek, hogy onnan az Országos Mentőszolgálat segítségével az állami ellátóhelyekre szállíthatók. Ezzel kapcsolatban közölte: igyekeznek azt is modellezni, hogy egy-egy katasztrófahelyzetben a civil egészségügyben dolgozókat mennyire gyorsan és hatékonyan tudják bevonni az ellátásba, ezért az OMSZ mellett a Magyar Vöröskereszt és a Nemzeti Nyomozóiroda katasztrófák áldozatainak azonosítását végző egysége is jelen van.

Az egészségügyi ellátóhelyek gyors mozgathatóságát, mozgékonyságát is gyakorolják, mert az ukrán hadszíntéren a felderítő drónok megjelenését követően átlagosan fél óra múlva érkezik a légicsapás a tábori kórházakra. Éppen emiatt ukrán katonák is jelen vannak, akik friss tapasztalataikat osztják meg a jelenlévőkkel.

Sérültet szállítanak a Magyar Honvédség Role2 tábori kórházába a Vigorous Warrior (Erélyes harcos) 24 elnevezésű gyakorlaton a bakonykúti gyakorlótéren (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Sérültet szállítanak a Magyar Honvédség Role2 tábori kórházába a Vigorous Warrior (Erélyes harcos) 24 elnevezésű gyakorlaton a bakonykúti gyakorlótéren (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...