hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Káslernek mennie kell!

Tudom, hogy ez egy következmények nélküli ország, de más lehetőség nincs: Kásler Miklósnak mennie kell az Emmi éléről. A Zoom véleménycikke.

Kezdjük Székely László szívsebésszel: a kirúgása a sajtóhírek alapján jogosnak tűnik. Ugyanis nem keverjük a magánpraxist az államival, ezt törvény írja elő. Tudom, persze, hogy sok orvos keveri, de azt is tudom, hogy ha az kiderül, mindegyik ugyanígy jár. Csak hát az ember egyrészt nem jelenti föl a saját orvosát, főleg nem úgy, hogy tőle számít gyógyírra, másrészt éppen ezért ritkán kerül bizonyíték egy olyan állítás mellé, hogy a doktor saját zsebre dolgozik egy állami intézményben.

Székelynek tehát ezzel szembe kell néznie, bár nem tudok olyan nyilatkozatról, ahol tagadta volna a tényt, egyszerűen csupán egy – amúgy teljesen logikus – magyarázattal szolgált, miszerint így nem kellett kétszer altatnia és felvágnia egy beteget, egyszerre elvégezték a szívműtétet és az implantátumcserét. Mindezt a szívsebész kirúgásán felül jogi-etikai vizsgálattal is tetézni lehet.

A GOKI főigazgatójának helyzete egyértelmű. Egyszerűen hazudott. Csütörtökön azt állította, hogy nem volt tudomásuk a betegről, azonban ma nyilvánosságra került az a hivatalos referáló levél, ami múlt hét kedden, szeptember 25-én három beteg előjegyzését kéri a kórház Felnőtt Szívsebészet megbízott osztályvezetőjétől, köztük azzal a beteggel, aki időközben elhunyt. Dr. Andréka Péternek tehát le kell mondania a GOKI főigazgatói posztjáról.

Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszternek pedig azért kell lemondania, mert – sajtóhírek szerint – személyesen közbenjárva nem engedte, hogy Székely László szívsebész a felmondási ideje alatt elvégezze az életmentő műtéteket, köztük azzal az operációval, amelynek elmaradása miatt most meghalt egy ember. Kásler Miklóst tehát talán a legnagyobb felelősség terheli.

Ha Kásler nem mond le Orbán Viktor miniszterelnöknek azonnali hatállyal menesztenie kell hivatalából.

A teljes írást a Zoom közli.

(forrás: Zoom)
hirdetés

Könyveink