hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kásler jobban bízik az egészségügyiek véleményében, mint a miniszterekében

Az Emmi Életközelben című teleregényének 9. epizódjában Kásler Miklós miniszter azt is kifejtette, bízik az egészségügyi dolgozók véleményében.

Saját tapasztalataim és orvostörténeti ismereteim alapján mondhatom, hogy nem emlékszem rá, hogy hasonló történt volna valaha. Ezekkel a szavakkal reflektált Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Emmi saját gyártású videó interjújában, amikor arról a kérdőívről faggatták, amelyben 140 ezer egészségügyi dolgozót kérdeznek az ágazati reformokról.

Sokkal jobban bízom 140 ezer egészségügyi dolgozó véleményében, mint az előttem lévő egynéhány miniszterében. Ezt már arra a felvetésre válaszolta az Emmi vezetője, amikor szembesítették azzal a véleménnyel, miszerint a felmérés felesleges pénzkidobás, ehelyett az elmúlt harminc év ex minisztereit kellett volna megkérdeznie az egészségügy jobbításáról. Kásler Miklós kifejtette, hogy valamennyi, 1990 óta hivatalban lévő egészségügyi miniszterrel beszélt, mindegyiknek elmondta a véleményét, és semmi nem aszerint történt. „Ezek után mit kérdezzek tőlük?” – zárta le a témát. Ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a kormány évről évre több pénzt fordít az egészségügyre, jövőre például 156 milliárd forinttal bővül a büdzsé az idei évhez képest.

A szokványos munkarend visszaállítása után két hónap sem telt el, a halasztott beavatkozások 80 százalékát már ledolgozta az egészségügy – jelentette a miniszter a járvánnyal kapcsolatos kérdések sorában. Beszámolt arról is, hogy egy minap közölt nemzetközi összehasonlító elemzés szerint Magyarország az egész világon a negyedik legeredményesebb a koronavírus-járvány leküzdésében. Az értékelési szempontok között szerepelt a megbetegedések és halálozások száma mellett figyelembe vették a gyógyulási rátát, és azt is, hogy milyen gyorsan reagáltak a kormányok a pandémiára. Jelen pillanatban, amikor a világban és a körülöttünk lévő országokban dühöng a járvány, hazánkban a lecsengő fázisra jellemző számok vannak.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink