hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Kásler: Új egészségpolitikát alapoz meg a kormány

A kormány új egészségpolitikát alapoz meg azzal, hogy a figyelem a betegségek megelőzésére irányul, mondta az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós ezt a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet területén épülő új szakrendelő alapkőletételén mondta pénteken. (A MedicalOnline, mint egészségügyi szakportál az eseményre ismét nem kapott meghívást, ahogyan az elmúlt egy évben az Emmi és az egészségügyért felelős államtitkárság egyetlen sajtótájékoztatójára sem.)

A miniszter kiemelte, az egészség helyreállítása épp olyan fontos, mint a megelőzés, ezért költött a kormány az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított a vidéki egészségügyi ellátás fejlesztésére. Hozzátette, az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében pedig további 700 milliárd forintos állami forrás áll rendelkezésre a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátásának javítására. Az épület csak a szükséges feltételt jelenti, de nem elégséges, mert a gyógyítás lényege a beteg és az orvos közötti bizalmi kapcsolat. Úgy fogalmazott: "amikor alapkövet teszünk le, az utódokra gondolunk, mint ahogy a kormány sem egy választási ciklusra tekint, amikor a fejlesztéseket elindítja, hanem 15-30 évre ".

Bodnár Attila, a kórház főigazgatója azt mondta, hogy a hétmilliárd forintból épülő szakrendelő mérföldkő a kórház és a lakosság életében. Az új épületben 86 rendelőhelyiség kap majd helyet, és a kórházzal közös telephely nagy mértéken növeli a betegbiztonságot, hatékony betegútszervezést tesz lehetővé, és az egyszerűbb betegirányítással tovább rövidíti az intézményben amúgy sem túl hosszú várólistát.

 

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink