hirdetés
2025. augusztus. 02., szombat - Lehel.
hirdetés

Kásler: Sokirányú változás kezdődött

Átalakul a magyar egészségügyi ellátás struktúrája is, és a megyei kórházak felértékelődnek, irányítani fogják a megyében lévő városi kórházakat. Utóbbiak pedig összefogják az alapellátás családi orvosait, praxisközösségeit, járóbeteg-szakrendelőit, közölte az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című műsornak adott interjújában.

A kormány határozott és rugalmas intézkedéseket hozott a koronavírus-helyzet kezelésére, amelyek betartását most szigorúbban ellenőrzi. Azt lehet mondani, hogy 11-12 naponként megduplázódik a fertőzöttek száma, vagyis a kórházba kerülőké és az intenzív kezelést igénylőké is, mondta Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának YouTube-csatornáján közzétett videóban. Hozzátette, most körülbelül két és fél hétre tud a kormány előre tervezni, mert megváltozott a járvány természete; tavasszal még három-négy hétre előre tudtak gondolkodni. "Ugyanakkor az intézkedések hatása megnyúlik. Tehát ha szigorító intézkedések jönnek, annak az eredményeit majd négy-hat hét múlva élvezhetjük" – jelezte.

Kitért arra is, a tavaszi első fázisban úgy kezdődött a járvány, hogy külföldről egy-egy ember behozta a vírust. Ha a fertőzöttet sikerült izolálni és a környezetét megvizsgálni, akkor meg lehetett akadályozni a vírus terjedését. A következő lépcső tavasszal a gócok kialakulása volt, amikor egy-egy közösségen belül, például idősotthonban jelentkezett a fertőzések legnagyobb része. A járvány jelenlegi fázisában pedig már közösségi terjedés van, ami azt jelenti, hogy bárki fertőzött lehet úgy, hogy akár nem is tud róla  mondta.

Kásler Miklós az öttagú bizottságról, amely az állami kórházak vezető tisztségére tesz majd javaslatot, azt mondta, ez a magyar egészségügy teljes átalakulásának a része, de nyilvánvalóan összefügg a járvánnyal is, hiszen a pandémia "rendkívül markánsan mutatott rá a magyar egészségügy erényeire, erősségeire, de a hiányosságaira is". Ennek megfelelően emelte ki sokirányú változás kezdődött meg: átalakul a magyar egészségügyi ellátás struktúrája is, és a megyei kórházak felértékelődnek, irányítani fogják a megyében lévő városi kórházakat. Utóbbiak pedig összefogják az alapellátás családi orvosait, praxisközösségeit, járóbeteg-szakrendelőit. "Tehát a megyei kórházigazgatóknak más képességekre van szükségük ahhoz, hogy a megnövekedett feladatoknak eleget tudjanak tenni. Éppen ezért olyan szakértőket kértünk fel, akik ismerik a magyar kórházak világát, ismerik a vezetőket, hiszen nem egyéni döntésekre készülődünk, hanem közmegegyezésre"  jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy a legalkalmasabb embereket keresik a pozíciókra.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...