hirdetés

Kásler: Erős az együttműködés az orosz onkológiai társasággal

Erős és folyamatos a szakmai együttműködés az Orosz Onkológiai Társaság és a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia (CEEAO) között, mondta az emberi erőforrások minisztere korlátozottan nyilvános sajtótájékoztatón.

Felidézve a magyar kormány támogatásával 21 ország részvételével létrejövő onkológiai akadémia megalakulását, Kásler Miklós jelezte: ezzel a daganatos megbetegedések elleni küzdelemben olyan jelentős nemzetközi grémium jött lére, amely partnere lehet bármilyen tudományos társaságnak és akadémiának szerte a világban.

Az akadémia számos tudományos eredményre támaszkodhat, és ezzel az együttműködéssel 500 millió ember ellátására nyílik lehetőség, hiszen tevékenysége kiterjed az epidemiológiára, a prevencióra, a korai diagnosztikára, a szűrésre, terápiára, a kutatásra, oktatásra, továbbképzésre, a struktúrák és a nagy klinikai vizsgálatok egyeztetésére.

Andrej Kaprin, az orosz egészségügyi minisztérium moszkvai Nemzeti Orvosi Kutatási Radiológiai Központjának főigazgatója, aki online vett részt a sajtótájékoztatón "nagyon bölcs döntésnek" nevezte az onkológiai akadémia létrehozását. Kitért arra: a szervezet nagy szerepet játszott a koronavírus-járvány alatti szakmai kapcsolattartásban is. Mint mondta, a pandémia előtti személyes találkozókon a meglévő együttműködéseken túl további projekteket sikerült körvonalazni, tárgyalásokat folytattak az onkológiai társaságok vezetőivel, bevonva a FÁK-országok szakmai grémiumait is, továbbá fontos kérdés volt a fiatal onkológusok jelenléti és távoktatása is.

Mátrai Zoltán, a CEEAO elnöke arról beszélt, hogy az együttműködés részeként az akadémia elnökeként vehetett részt a Moszkvában rendezett, a világ egyik legnagyobb, az onkológia teljes spektrumát lefedő szakmai konferencián, valamint két vezető onkológiai központot is meglátogatott.

Beszámolt arról is, hogy az akadémia szervezésében novemberben Budapest ad otthont egy nemzetközi klinikai és alapkutatási, valamint onkológiai hálózatépítést szolgáló szakmai konferenciának, és a tárgyalásokon szó volt egy moszkvai és egy belgrádi CEEAO-iroda megnyitásáról is.

Kásler Miklós miniszter (b), Mátrai Zoltán, a CEEAO elnöke, Szemben jobbról a képernyőn Andrej Kaprin, az NMRRC főigazgatója, aki online vett részt a sajtótájékoztatón, amelyre többek között a MedicalOnline-t sem hívták meg. MTI/Soós Lajos
Kásler Miklós miniszter (b), Mátrai Zoltán, a CEEAO elnöke, Szemben jobbról a képernyőn Andrej Kaprin, az NMRRC főigazgatója, aki online vett részt a sajtótájékoztatón, amelyre többek között a MedicalOnline-t sem hívták meg. MTI/Soós Lajos

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...