Karikó Katalin kutatóbiológus kapta az idei Bolyai-díjat

Karikó Katalin kutatóbiológusnak ítélték oda a 2021. évi Bolyai-díjat. Az elismerést Áder János köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dísztermében rendezett péntek esti ünnepi gálán.

"Rögös út a tudományé, rögös volt az mRNS technológia útja is, amit ma az egész világ ünnepel" - mondta Áder János. Karikó Katalin azt is megtanulta, hogy mit jelent egy kutató életében a mélypont és azt is, hogy aminek nincs azonnali haszna, később abból is lehet nélkülözhetetlen tudás - hangsúlyozta. Hozzátette: a kutató azt is megtanulta, hogy aki megszállottan ragaszkodik a maga igazához és hajtja a bizonyítás kényszere, annak előbb-utóbb igaza lehet.

"Az mRNS-technológia immáron nemcsak egy magyar kutató vesszőparipája, hanem szerteágazó lehetőség a gyógyításban, a megelőzésben. Mi, magyarok, pedig büszkék vagyunk honfitársunkra, aki Magyarországról indulva jutott el szakmája nemzetközi élvonalába" - mondta Áder János.

Az idei díjazottat méltatva Áder János azt mondta: Karikó Katalin előbb gondolt valamire, mint azok, akik csak a már felismert problémák után mennek. A legnagyobbakra jellemző szenvedélyes kíváncsiság hajtotta. Ezért lehetett annyira gyors a koronavírus elleni vakcina fejlesztése. Mint fogalmazott, Karikó Katalin felismerte a még ismeretlent, elindult a még járatlan úton. "Korunk a tudományra épül és igényli a tudós ember megnyilatkozását, indítékainak, eszméinek, véleményének ismeretét is. Fel kell tehát fednünk önmagunkat, hogy a tudomány ne messzi tájképként, hanem testközelben szemügyre vehető emberi képletként váljék láthatóvá" - idézte a köztársasági elnök a világhírű magyar stresszkutató, Selye János szavait.

Mint fogalmazott, az "emberi képlet" része, hogy Karikó Katalin már nemcsak egy a számos kiváló magyar tudós közül, hanem valóságos világsztár, akire kíváncsiak, akinek számít a véleménye és aki hajlandó arra, hogy a tudományra épülő, de a tudománnyal mégis gyakran bizalmatlan korunkban személyes hitelével tanúskodjon az igazság mellett.

"Volt már olyan korszak az emberiség életében, mint a mostani világjárvány. De ma mindennél nagyobb szükségünk van nemcsak az életmentő vakcinákra, hanem a lélekemelő őszinteségre is" - jegyezte meg Áder János. Mint hangsúlyozta, a Bolyai-díj Magyarország legnagyobb presztízsű tudományos díja. A haza, a szülőföld, a magyarok elismerése tudós honfitársaink nagyszerű teljesítményéért.

Szabó Gábor, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott: sikeres kutatás aligha születik türelem és kitartás nélkül, Karikó Katalin pedig nem kevés kihívással szembesült, legalább 24 pályázatát utasították el, de ezekre is úgy tekintett, mint amiből tanulni lehet. Nemcsak méltán világhírű ember és kutató, hanem olyan személyiség, akinél jobb példaképet aligha tudnánk állítani a jövő kutatói felé - hangsúlyozta Szabó Gábor Karikó Katatlint méltatva, akinek a szabadalma alapján készült el 2020-ban a világon elsőként klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer/BioNTech Covid-19- (Comirnaty) vakcina.

Karikó Katalin az elismerés átvétele után nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a kuratórium tagjai őt tartották érdemesnek az ország legrangosabb tudományos díjára. A Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus örömét fejezte ki, hogy az MTA székházában vehette át a díjat, mivel mint felidézte, pályája az MTA-ösztöndíjtámogatásával indult el 1978-ban, akkor kezdte meg mRNS-sel kapcsolatos kutatásait az MTA szegedi kutatóközpontjában.

A díjazott visszaemlékezett arra a kanyargós útra, amelyet 1978 óta megtett és amely visszahozta oda, ahonnan elindult. Beszéde végén háláját fejezte ki szüleinek, akik mindig a szépre és jóra tanították, nővérének, tanárainak, mentorainak, tanulótársainak. Külön köszönetet mondott férjének, aki mindig fontosnak tartotta, hogy álmai megvalósulhassanak. Mint mondta, reméli, hogy egyre több fiatal választja majd a tudomány művelését életcélul és egyre több kutató lesz majd, mert olyan sok felfedezni való van még a világban.

A kétévente odaítélt, most tizenegyedik alkalommal átadott Bolyai-díj a rendszerváltás óta a legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított magyar tudományos elismerés. A Bolyai János matematikusról elnevezett díjjal azokat a magyar állampolgárságú vagy magyar származású személyeket támogatják, akik nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket érnek el a tudományok területén. A 100 ezer euróval (csaknem 37 millió forinttal) járó díjat tizenöt tagú - a magyar tudományos élet kiemelkedő, elismert személyiségeiből álló - bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a mindenkori köztársasági elnök.

Az első Bolyai-díjat 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi elnöke, Freund Tamás neurobiológus kapta, majd őt követte Roska Tamás informatikus, Bor Zsolt fizikus, Lovász László matematikus, Ritoók Zsigmond ókorkutató, klasszika-filológus, Perczel András vegyész, Nusser Zoltán neurobiológus, Pál Csaba biológus, valamint É. Kiss Katalin nyelvész. A legutóbbi díjazott Barabási Albert-László hálózatkutató volt 2019-ben.

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...