hirdetés

 

Karikó Katalin felajánlása a Debreceni Egyetemnek

A Debreceni Egyetemen (DE) zajló kutatásokra, illetve tehetséggondozásra ajánlotta fel a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzjutalmat Karikó Katalin magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója.

Karikó Katalin a kitüntetéssel járó 10 ezer eurós díját az általános orvostudományi kar ortopédiai tanszékének részeként működő biomechanikai laboratóriumnak és a tehetséggondozással foglalkozó Nemzeti Tudós Akadémiának adja.

"A Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzből azért segítem a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítványt, azon belül pedig a biomechanikai laboratórium kutatói tevékenységét, mert a labor vezetője, Csernátony Zoltán professzor hosszú ideig kezelte az édesanyámat, aki ezáltal visszakapta járásképességét, és minőségi életet élhetett. A Nemzeti Tudós Akadémiát pedig azért választottam, mert fontos számomra a tehetséges fiatalok támogatása, ösztönzése a tanulásra, a kutatásra" - idézi a közlemény Karikó Katalint, aki decemberben vette át a díjat a cívisvárosban.

Mátyus László, az általános orvostudományi kar dékánja emlékeztetett arra, hogy a kitüntetéssel 18 éve ismerik el a molekuláris medicina területén nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért tudósok munkáját. Közülük Karikó Katalin az első, aki adományozásra fordította a kitüntetéssel járó összeget.

A Széchenyi-díjas kutató fontosnak tartja, hogy a különböző elismerésekkel járó pénzjutalmakat az oktatás és a tudomány támogatására fordítsa. A Széchenyi-díjjal járó pénzösszeg felét például egykori iskolájának, a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Gimnáziumnak, a másik felét pedig a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Csányi Alapítványnak ajánlotta fel. A Bolyai-díjjal járó jutalmából többek között a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítványt és volt egyetemének alapítványát, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítványt is támogatta.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...