hirdetés

Jótékonysági Bach-koncert a Csodalámpáért

Jótékonysági koncertet ad a Jubileumi Eötvös Kórus szombaton Budapesten, a városligeti Fasori Református Templomban a beteg gyerekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítvány javára.

Az "Öregdiákok" műsorában Bach d-moll toccata és fúga, valamint az Ich hatte viel Bekümmernis kantáta hangzik el. Közreműködik Nagy László Adrián orgonaművész, szólót énekel Ligeti Orsolya szoprán, Tóth Olivér tenor és Benda György basszus. A zenei est vezére Balassa Ildikó karnagy. A koncert ingyenes, a helyszínen kapott adományokból pedig újabb gyermekálmok teljesülhetnek – közölte a Csodalámpa Alapítvány.

Szeretettel várnak mindenkit 2012.04.21-én 19 órai kezdettel a városligeti Fasori Református Templomba (VII. Városligeti fasor 7.).

A Csodalámpa Alapítvány 8 éves működése alatt már több mint 1700, életet veszélyeztető – egyebek mellett daganatos, leukémiás, transzplantált, izomsorvadásos gyerek vágyát valósította meg önkéntesei és támogatói segítségével.

A gyerekek általában játékokat és számítástechnikai eszközöket kérnek, ez utóbbiakkal tudják tartani a betegágyból is a kapcsolatot a külvilággal. De közülük többen szeretnének számukra addig elérhetetlen helyre utazni, például Eurodisney-be, vagy olyat tenni, amit csak álmukban reméltek: kommandós gyakorlaton részt venni, igazi tankba ülni, szirénázó rendőrautóban utazni, hőlégballonozni, repülőre szállni. Legutóbb egy nagylány a pápánál járt, egy kisfiú pedig Farkas Bertalannal találkozhatott. A gyerekek erőt merítenek ezekből az élményekből, ez pedig segíthet nekik legyőzni a betegségüket.

Az eddig teljesített összesen 1740 kívánság mindegyikéről képes beszámoló olvasható a www.csodalampa.hu oldalon. 


(forrás: MTI, Csodalámpa)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...