hirdetés

Jön a második leváltási hullám a kórházaknál (Frissítve!)

Szeptember 1-jével végre megkapja a kinevezését 23 gazdasági igazgató, akinek még május 14-ig kellett beadnia jelentkezését a januárban államosított kórházak élére – írja a Világgazdaság.

Még az év vége előtt új vezetők állhatnak az összes államosított egészségügyi intézmény élén. A januárban átvett megyei és fővárosi kórházak közül 23 élére augusztustól nevezett ki főigazgatókat Balog Zoltán miniszter. Szeptember 1-jével megkapja kinevezését az a 23 gazdasági igazgató is, akiknek velük egy időben, május 14-éig kellett pályázniuk.

A főigazgatók pályázatairól, mint emlékezetes, azért halogatták a döntést, mert az álláshelyek márciusi meghirdetését követően derült ki: a nemzetgazdasági miniszter az egészségügyi vezetőket sem mentesíti a kényszernyugdíjaztatás alól.

Emiatt viszont 12 helyen érvényteleníteni kellett az egyébként sikeres pályázatokat, amelyeket július végén újból meghirdettek. Ezekről legkésőbb november 1-jéig születik majd döntés – írja a Világgazdaság.

Frissítés: 2012. 08. 22. 13.53.

Az egészségügyi államtitkárság az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében megerősítette: az állami fenntartásba került egészségügyi intézmények vezetői álláshelyeire, így a gazdasági vezetői posztokra is, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) által 2012. március 30-án kiírt pályázat lezárult: a 35 kórház közül, a kórházigazgatói pályázatokhoz hasonlóan, csak 23-ban nyerték el a gazdasági igazgatói posztot, 12 helyen a pályázat eredménytelenül zárult, ezeket a helyeket 30 napon belül újra meghirdetik.

Nem ugyanazokban az intézményekben lettek eredményesek a pályázatok, így a Károlyi Sándor Kórház, a Központi Stomatológiai Intézet és a Fejér Megyei Szent György Kórház vezetői már át is vették kinevezésüket, melléjük egyelőre nem találtak új gazdasági igazgatót. A törökbálinti tüdőgyógyintézetben, a monori szakorvosi rendelőintézetben és a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban szeptemberben újonnan kinevezett gazdasági igazgató irányítja az ügyeket, ezekben az intézményekben pedig még nem találták meg az új kórházigazgatókat.

A 35 kórházból augusztus elsejével 23 kórház élére neveztek ki újonnan főigazgatót. Több, 62 éven felüli pályázó nem nyerte el a posztot. Az újonnan kiválasztott kórházigazgatók augusztus 3-án vették át hivatalosan kinevezési okiratukat. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azt mondta, hogy a vezetői megbízások során a fiatalítás is szempont volt, ugyanakkor kiemelte: továbbra is szükség van azokra, akik mostanáig a magyar egészségügy nehéz helyzetében is helytálltak. Ezért a kormány olyan megoldást fog kialakítani a nyugdíjazások ügyében, hogy ez a tudás és tapasztalat ne vesszen el a magyar gyógyítás ügye számára.

(forrás: Világgazdaság, MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...