hirdetés

Jól vizsgázott a távkonzultáció a gyermekellátásban

A koronavírus-járvány második hulláma alatt is biztonságban érezte a gyermekét a szülők és gondviselők többsége a Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT) reprezentatív felmérése szerint. Kiderült: a válaszadók 56 százaléka vett igénybe orvosi távkonzultációt, azaz telemedicinás megoldást gyermekegészségügyi problémák miatt. A kutatásban részt vevő felnőttek közel háromnegyede tudja részben vagy teljes egészében elképzelni a telemedicinát a jövőben a gyermekorvosi ellátás részeként.

A legfeljebb 18 éves gyerekeket nevelő szülők 56 százaléka vett igénybe a tavaly augusztustól az év végéig tartó időszakban orvosi távkonzultációt. Az ilyen tapasztalatot szerzők túlnyomó többsége, 85 százaléka megfelelőnek és megnyugtatónak értékelte ezt a lehetőséget a felmerült gyermekegészségügyi problémák megoldásában – egyebek közt ezt állapította meg a Magyar Gyermekorvosok Társasága reprezentatív kutatása. 

(Távkonzultáció: az összes olyan orvos-beteg találkozó, tanácsadás, betegellátás és konzílium, amely fizikai kontaktus nélkül zajlik valamilyen telekommunikációs eszköz – telefon, internet, e-mail   – alkalmazásával) 

 

Erre az iskolába járás, valamint az őszi és téli hónapokban gyakrabban jelentkező betegségek miatt elég sűrűn szükség is volt. Sokszor a tipikus felső légúti jellegű tünetek formájában felbukkanó gyermekbetegségekkel a megkérdezettek 40 százaléka fordult orvoshoz. Ugyanakkor a szülői aggodalmak többsége nem ahhoz kapcsolódott, hogy a gyerekek is elkaphatják az új koronavírust (30%), hanem ahhoz, hogy a gyerekek kórházba kerülhetnek (54%). 

A válaszadók elenyésző töredéke, mindössze 1 százaléka választott a konzultációhoz videóhívást, a nyilvános közösségi chatplatformokon próbálkozók részaránya pedig 9 százalék volt. Ennél lényegesen többen folyamodtak elektronikus levélhez (16%), a legtöbben azonban telefonáltak: ezt tette a megkérdezettek 88 százaléka. A járvánnyal összefüggő egészségügyi eljárási rendről és intézkedésekről elég sokan tájékozódtak háziorvosuk honlapjáról vagy Facebook-oldaláról: ez a válaszadók 22 százalékára volt jellemző, bár a többség a televízióból, online hírportálokról, illetve egyéb közösségi oldalakról informálódott.

A jövőre nézve a megkérdezettek 71 százaléka tudja teljes egészében vagy legalább részben elképzelni a gyermekorvosi ellátás részeként a telemedicinát. Az ebbe a két kategóriába tartozók 63 százaléka tartja nagyon előnyös és gyors megoldásnak az e-receptet, ám 66 százalékuk szerint adódhatnak olyan helyzetek, amelyekben a hagyományos gyermekegészségügyi ellátás nem helyettesíthető távkonzultációval.

 

„A távkonzultáció a jövőben csökkentheti az orvosi várókban feleslegesen eltöltött időt, az elpazarolt szülői szabadnapokat és az indokolatlan iskolai hiányzásokat. További jelentős hozadéka, hogy a komolyabb problémákkal érkező gyermekekre több értékes idő jut” – mondta dr. Gárdos László, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke. A szakember örvendetesnek tartja, hogy a járványhelyzet felgyorsította a telemedicina jogi, adminisztratív és finanszírozási szabályainak megalkotását, integrálva ezt a gyermek alap- és szakellátás rendszerébe.

Dr. Gárdos László szerint a gyermekorvosokat és a betegeket egyaránt edukálni kell a távkonzultáció fontosságáról, formáiról, feltételeiről. A pandémia alatti kedvező tapasztalatokra és a releváns tájékoztatásra építő informálás mellett jól működő külföldi példák bemutatása is hozzásegítheti a szülőket, a szakembereket és a gyermekeket ahhoz, hogy elfogadják ezt a megoldást. A szakember úgy vélte, az elfogadottság javításának egyik további tartópillére lehet az audiovizuális távkonzultáció hétköznapi rutinná válása, bár az internet segítségével küldött képi dokumentáció már jelenleg is nagyon hasznos kiegészítője a telefonos megbeszéléseknek.

„Telemedicina nélkül korszerű egészségügyi ellátást már nem lehet elképzelni, azonban természetesen ennek is vannak korlátai. Az is érthető, hogy nagyobb az ellenállás azok körében, akik még nem próbálták ki, a tapasztaltabbak ugyanakkor jóval nyitottabbak rá” – összegezte dr. Király Balázs gyermekorvos a kutatás azon megállapítására utalva, amely szerint a távkonzultációt már használók 35 százaléka tartja teljesen megnyugtatónak ezt a megoldást, miközben azok körében csupán 13 százalék a pártolók aránya, akik még nem éltek a szóban forgó lehetőséggel.

Az MGYT Telemedicina munkacsoportját vezető Király Balázs saját praxisában egyébként azt tapasztalja, hogy a távkonzultáció elfogadottsága a kisebb gyerekeket nevelő, tehát vélhetően fiatalabb szülőknél a magasabb. És bár a rutinos távkonzultálók könnyebben élnek ezzel a lehetőséggel, még ők is úgy gondolják, hogy vannak esetek, amikor szükség van a személyes találkozóra. Ugyanakkor a megkérdezettek 19 százaléka elképzelhetőnek tartotta, hogy a jövőben, a pandémia elmúltával nagyrészt távkonzultáción keresztül vegyen igénybe gyermekorvosi ellátást.

„A telemedicinát a járvány hozta az egészségügy fókuszába, ezzel segítve a több tízéves lemaradásunk utáni technikai felzárkózást, a fejlettebb egészségügyi struktúrával rendelkező országokhoz képest is. Fontosnak tartjuk, hogy a Covid alatti kényszer szülte változások előnyeit megtartsuk, és azokra építve egy jól szervezett, távgyógyászatra épülő egészségügyi ellátórendszert fejlesszünk a pandémia után” – emelte ki a szakember, hozzátéve: a munkacsoport célkitűzése az, hogy a szülők minél nagyobb százaléka legyen egyértelműen és határozottan elfogadó a telemedicinával a gyermekorvosi alapellátásban a járványhelyzetet követően is.

Fotó: 123rf-archív
Fotó: 123rf-archív
 

hirdetés

Könyveink

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more PÁRBESZÉD A HALÁLRÓL - AZ EUTANÁZIA A JOGREND PEREMÉN. Bővített konferenciakötet magyar és német nyelven

    A hiánypótló mű az eutanázia...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...