Jogosítvány: az OMSZ oktatja az elsősegélynyújtási ismereteket
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) veszi át a jogosítványszerzéshez kapcsolódó életmentő oktatást a középiskolákban.
A középiskolás járművezetők képzésére és vizsgájára vonatkozó hatályos jogszabályok alapján az elsősegélynyújtás demonstrációs oktatásának szakmai megvalósítója az OMSZ.
Az OMSZ határozza meg a demonstrációs képzések tartalmát, tematikáját, delegálja az oktatókat, és együttműködik a kijelölt intézményekkel, ahol a közúti elsősegélynyújtás demonstrációs képzéseit szervezik
A köznevelésben és a szakképzésben tanuló végzős diákok számára már elérhető az ingyenes, B kategóriás gépjárművezetői elméleti tanfolyam. A tanulók számára egyéb elemek mellett biztosított a jogosítványszerzéshez kötelező online elsősegélynyújtás-tanfolyam elvégzésének lehetősége és az online vizsga is.
Az OMSZ munkatársai ismertetik és bemutatják, a többi között a mentőhívás protokollját, a baleseti segítségnyújtás biztonságos módszereit, megtanítják a legfontosabb életmentő mozdulatokat, fogásokat, valamint a félautomata defibrillátor használatát.
A négyórás demonstrációs elsősegélynyújtó-oktatás során (az e-learning elméleti tananyagára építve) a gyakorlati beavatkozásokra fókuszálva fejlesztik a diákok életmentő kompetenciáit és segítő szemléletét, bátorságát.
Az első képzések december 2-án indulnak Budapesten és Százhalombattán, olvasható az OMSZ közleményében.