hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Jelentős túlköltés a gyógyszerkasszában

Az első két hónap után egyensúlyban van az Egészségbiztosítási Alap, de a gyógyszerkassza első kéthavi adatai jelentős túlköltésről tanúskodnak.

Februárban 6 milliárd forintos többlettel zárt az Egészségbiztosítási Alap, ezzel az első két hónapban minimális, 679 millió forintos hiány alakult ki – derül ki az OEP által most közzétett és a Portfolio.hu által idézett részletes adatokból.

A részletes bevételi számokból kiolvasható, hogy járulékbevételekből 68 milliárd forint, a központi költségvetésből 48 milliárd forint érkezett az egészségügyi kasszába, a 18 milliárd forintos egyéb bevételek pedig jelentősnek mondhatók. Az egyéb bevételek megugrásában jelentős szerepet játszott a baleseti adóból befolyt 9,5 milliárd forint: ez ugyanis az egész évre tervezett 24 milliárd forintos előirányzat közel 40 százaléka. A népegészségügyi termékadó (közismertebb nevén chipsadó) februárban 2,63 milliárd forinttal hizlalta az E-Alap költségvetését. Ez utóbbi tétel azért fontos, mert az egészségügyi államtitkárság szerint részben a népegészségügyi termékadó biztosítja az idei béremelés fedezetét.

Februárban a gyógyszertámogatások 30,64 milliárd forintot tettek ki szemben a 23 milliárd forintos havi előirányzattal. Az első két hónapban összesen 57 milliárd forintot költött az állam a gyógyszertámogatásokra, ami negyedével több az időarányos előirányzatnál (46 milliárd forint). Bár messzemenő következtetéseket még korai lenne levonni, a kormány nem véletlenül tervez az idei évben épp a gyógyszerkassza esetében pótlólagos költségvetési intézkedéseket.

(forrás: Portfolio.hu)
hirdetés

Könyveink