hirdetés
2025. június. 17., kedd - Laura, Alida,.
hirdetés

Jelentős klímafejlesztés az egri kórházban

Egy tavalyi felújítással együtt két év alatt százmillió forintot meghaladó értékben bővítik, illetve korszerűsítik a klímaberendezéseket a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézetben, közölte a főigazgató kedden az MTI-vel.

Stankovics Éva elmondta: most is tart egy jelentős klímafelújítás a kórház belgyógyászati tömbjében, ahol 122 elavult berendezést cserélnek korszerűekre. Ezt a munkát, mint üzemeltető a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) végzi, mely tavaly a műtők légkezelőit újította fel Egerben, országosan pedig minden évben több milliárd forintot fordít hasonló célokra - tette hozzá.

A kórház több osztálya jelenleg is rendelkezik légkondicionáló berendezésekkel, míg további jelentős számú osztályon a napokban kezdik felszerelni ezeket a betegek nyári komfortérzetének javítása érdekében - tájékoztatott.

Rámutatott: a légkondicionálók önmagukban nem jelentenek kizárólagos megoldást a klímaváltozás következtében az elmúlt időszakban tapasztalható extrém magas nyári hőmérsékletekre. Ahogyan az élet minden területén, úgy a gyógyításban is új szemléletet és megoldásokat követel ez a változás, melynek fontos eleme a műszaki feltételek megteremtése mellett az ellátásszervezés újragondolása, szükség szerinti módosítása is - fogalmazott.

Példaként említette, hogy a hőségriadó szintjét elérő kánikulák idején a mediterrán országokban bevett gyakorlat mintájára Magyarországon is megfontolandó lehet az ellátásokat a kora délelőtti, illetve késő délutáni, esti időszakra ütemezni.

Kiemelte: a közelmúltban felröppent sajtóhírekkel ellentétben tehát nem a kórház gyűjt klímaberendezésekre, hanem a vármegyei kereskedelmi és iparkamara szervezett hagyományos karitatív akciót tagvállalkozásai bevonásával, melynek bevételét idén erre a célra ajánlotta fel.

Ugyanakkor jelezte: megítélése szerint teljesen normális és elfogadott dolog, ha egy intézmény, vagy költségvetési szerv működéséhez a társadalom bizonyos rétege szeretne hozzájárulni. Az ilyen módon érkező felajánlásokat a fenntartóval történő engedélyeztetést követően az egri kórház is örömmel és köszönettel fogadja, hiszen a legjobb feltételek mellett működő egészségügyi intézményben is van helye minden olyan segítségnek, mely az ellátás minőségét, illetve a betegek közérzetét javítja - húzta alá.

A kórház Belgyógyászati - Infektológiai Centrumában az üzemeltetést végző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a június elején kezdte el a légtechnikai berendezések cseréjét (Fotó: Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézet hivatalos Facebook-oldala)
A kórház Belgyógyászati - Infektológiai Centrumában az üzemeltetést végző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a június elején kezdte el a légtechnikai berendezések cseréjét (Fotó: Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézet hivatalos Facebook-oldala)

(forrás: MTI)

Könyveink