hirdetés

 

Jedlik Ányos-díjak 2023

Idén immár 27. alkalommal adták át az elismerést az innovációval és szellemitulajdon-védelemmel foglalkozó kiváló magyar szakembereknek. 

A magyar innováció nemzeti szuverenitásunkat, társadalmunkat, gazdaságunkat egyaránt erősíti, hangsúlyozta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Jedlik Ányos-díj ünnepélyes átadóján, pénteken Budapesten.

Ebben az évben Jedlik Ányos-díjban részesült Fésüs László orvos, biokémikus, Kovári Zoltán magyar és európai szabadalmi ügyvivő, Ondi Levente vegyészmérnök, valamint Stépán Gábor okleveles gépészmérnök.

Hankó Balázs a díjátadón kiemelte: az idei díjazottak olyan meghatározó személyek, akik ötletből értéket teremtettek. "Önök a magyar innovációt teszik a mindennapok részévé, úgy, hogy mindez társadalmunk, jövőnk szilárd alapja is egyben" – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve: a kormány feladata olyan szabályozások létrehozása, amelyek biztosítják az innováció folyamatát az ötlettől a megvalósulásig, valamint ehhez a megfelelő források rendelkezésre bocsátása.

A díjazottak példát jelentenek a fiatalok számára is – hangsúlyozta Hankó Balázs, aki kitért a felsőoktatásban lezajlott modellváltásra is, amelynek köszönhetően – mint mondta – kiszámítható, transzparens és versenyképes egyetemi rendszer jött létre. A kormány a hazai össztermék (GDP) 2 százalékát fordítja a felsőoktatásra, az elmúlt évek során az innovációra fordított összeg is majdnem elérte a GDP 2 százalékát – mutatott rá.  Hankó Balázs felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt évek során 26 százalékkal nőtt a magyar tudományos publikációk száma nemzetközi szaklapokban, és megduplázódott a Magyarországon tanuló nemzetközi hallgatók létszáma is. Hangsúlyozta, hogy a kormány azonnali ötmilliárd forintos támogatást is nyújt a magyar kutatóknak, biztosítva ezzel a Horizont nemzetközi kutatási együttműködésben való részvételüket. Az államtitkár megköszönte a díjazottoknak, hogy munkáságukkal, példájukkal segítik a magyar innovációt és hozzájárulnak a magyar értékteremtéshez.    

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke szerint az innováció legfontosabb szereplője az ember, akiben megszületik az ötlet, majd másokkal együttműködve megvalósítja azt, és így teremt értéket. Pomázi Gyula felhívta a figyelmet arra, hogy Jedlik Ányos első műve, amelyben találmányait rögzítette, 1850-ben jelent meg saját kiadásban Súlyos testek természettana címmel. Jedlik eljutott odáig, hogy amit kitalált azt dokumentálja, hogy azok egyszer majd a szellemi tulajdon részévé válhassanak – magyarázta. Pomázi Gyula szerint a Jedlik Ányos-díj a fiataloknak megmutatja, hogy érdemes olyan kutatónak, szakembernek lenni, aki az innovációval, a kreatív energiák felszabadításával valami újat, eredetit tud alkotni. 

Idén immár 27. alkalommal adták át az elismerést az innovációval és szellemitulajdon-védelemmel foglalkozó kiváló magyar szakembereknek.  

Fésüs László Széchenyi-díjas orvos, biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem volt rektora, akinek fő kutatási területe a sejtbiokémia, a természetes sejthalál különböző formái és a transzglutaminázok. A természetes sejthalál egyik alapköve a sejtbiológiai ismereteinknek, az élettudományoknak, az orvosbiológiai gondolkodásnak. Nevéhez fűződik az egyik legpontosabb mikroanalitikai módszer kidolgozása, amely alkalmas a transzglutamináz nevű enzim által létrehozott keresztkötés mérésére.

Kovári Zoltán magyar és európai szabadalmi ügyvivő, a Kovári Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. ügyvezetője munkájában leggyakrabban az élő természettudományok, ezen belül is a biotechnológia és a gyógyszeripar területére eső találmányokkal foglalkozik, mind jogszerzési, mind jogérvényesítési aspektusokból. Folyamatosan részt vesz a hazai szakmai szervezetek munkájában, így az AIPPI Magyar Csoportja, a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara, a Magyar Védjegy Egyesület és az Iparjogvédelmi Szakértői Testület elnökségi tagja, az Európai Szabadalmi Ügyvivők testületében a fegyelmi bizottság magyar delegáltja és tagja a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesületnek.

Ondi Levente vegyészmérnök, a Ximo Hungary Kft. ügyvezetője csapatával megteremtette a molibdén és volfrám alapú, úgynevezett Schrock-típusú olefin metatézis katalizátorok ipari léptékű gazdaságos szintézisét, és ezzel lehetővé tette alkalmazásukat az aroma- és illatszer-, bioenergia-, a polimeripar, és egy olyan, környezetbarát növényvédelem számára, melyben a kártétemény megelőzése a kártevők populációjának természetes módon (fajspecifikus feromonok felhasználásával) történő kontrollján keresztül történik.

Stépán Gábor Széchenyi-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja az analitikus mechanika, a stabilitáselmélet, a nemlineáris rezgések és a mechanikai rendszerek mozgásegyenletei terén ért el kiemelkedő eredményeket. Stabilitáselméleti kísérleteiben különböző szerszámgéprezgéseket figyelt meg: hasonló rezgések meghatározóak az emberi egyensúlyozás, a robotok stabilitása, az erőszabályozás, valamint az instabil egyensúlyi helyzetek és mozgások stabilizálása esetében.

Fésüs László Széchenyi-díjas orvos, biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem volt rektora (k) átveszi a Jedlik Ányos-díjat Hankó Balázstól, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárától, jobbról Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke az elismerés átadóünnepségén a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében 2023. március 17-én (MTI/Kovács Tamás)
Fésüs László Széchenyi-díjas orvos, biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem volt rektora (k) átveszi a Jedlik Ányos-díjat Hankó Balázstól, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárától, jobbról Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke az elismerés átadóünnepségén a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében 2023. március 17-én (MTI/Kovács Tamás)

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...