hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Járóbeteg szakellátási centrum Várpalotán

Nyolcszázmillió forintos költséggel járóbeteg szakellátási centrumot hoznak létre Várpalotán 2011 őszéig - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

A gyógyítás folyamata a házi orvosnál kezdődik, s az lenne az ideális, ha a házi orvosoknál és a szakrendeléseken az egészségügyi ellátás nagy részét elvégeznék - mondta a miniszter a sajtótájékoztatón. Réthelyi Miklós szerint az alapokon van a hangsúly, azaz a "fejlesztés előterében a háziorvosi ellátás és a szakrendelők munkája áll".

Móroczné Tóth Ildikó, a várpalotai kórház főigazgatója azt emelte ki, hogy Várpalota és térségének "három részre szakadt" szakrendelői ellátása most egy helyre kerül. Közlése szerint a város 716 millió forint uniós támogatást nyert el, a fennmaradó összeget az önkormányzat teremti elő. Az összességében 800 millió forintból 2011 áprilisától teljesen felújítják a régi, három emeletes kórházi épületet, s ott működik majd jövő év őszétől az új járóbeteg szakellátási centrum.

Tájékoztatása szerint a felújított épületben mintegy húsz szakellátás működik majd, oda költözik a térségi tüdőgondozó is, amely új röntgengépet kap.

Az épület első emeletén nappali ellátást alakítanak ki, amely a főigazgató szerint egy új ellátási forma; a beteg reggel bemegy, kivizsgálják, megkapja a gyógyszereit, lefektetik, ebéddel is ellátják, majd délután hazamehet. Tornaterem és fizioterápiás egység is lesz az új centrumban - tette hozzá.

Móroczné Tóth Ildikó elmondta: korszerűsítik az épület második és harmadik emeletén lévő krónikus belgyógyászati osztályt és az egynapos sebészetet is. A fejlesztési pénzből megoldják a kórházi műtőblokk teljes rekonstrukcióját is, illetőleg új gépeket, műszereket vásárolhatnak. A várpalotai kórházban a fejlesztést követően hat műtő lesz, amelyekben az eddigi évi 1100 egynapos sebészeti műtét helyett akár 5000-6000 is elvégezhetnek.

Egerben a múlt hétenjelentettek be hasonló fejlesztést, melynek során 400 millió forintból összesen 6 háziorvosi- és 19 magánrendelőt építenek egy négyszintes épületbe.

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink