hirdetés

 

Januártól működik a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács

Jövőre 25 százalékkal, 37 milliárd forinttal nő az ország költségvetésében a kutatás-fejlesztési és innovációs forrás, mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Jövő januárban megkezdi működését a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, amelynek fontos szerepe lesz a kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia véglegesítésében, a pénzügyi alapok felhasználásának meghatározásában. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kutatásfejlesztés és innovációs kollégiumi ülésén, Budapesten Palkovics László felidézte, hogy Magyarország az európai uniós tagországok között 23. helyen áll az innovációs index alapján, az előbbre lépéshez többek között a magyar tulajdonú vállalatok innovációs képességén is kell javítani.

A miniszter ismertette, hogy 2015-2018 között az uniós és hazai állami kutatás-fejlesztési és innovációs források 47 százalékát kis- és középvállalkozások nyerték el, az egyetemek 33 százalékkal részesedtek. Fontosnak nevezte, hogy a gazdaság szereplői és az egyetemek, kutatóhelyek együttműködjenek a források elnyerésében, a hatékony felhasználásban. A miniszter arra biztatta a kamara rendezvényén a cégek képviselőit, hogy az Európai Unió Horizon2020 kutatási és innovációs keretprogramjában a magyar vállalkozások pályázzanak, és az egyetemekkel közösen kapcsolódjanak be a nemzetközi együttműködésbe az eredményesebb szereplés érdekében.

Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy törvényi felhatalmazás alapján a nemzeti kutatási és innováció alapot felosztották kutatási alap és innovációs alap részre, vagyis elkülönül az innováció és a kutatás finanszírozása. Az Európai Unió 2020-ra a GDP 3 százalékát tervezi kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítani. Magyarország 2020-ra a GDP 1,8 százalékát szeretné erre a célra felhasználni, ami 2018-ban 1,5 százalék volt, és 2030-ra érné el a 3 százalékot.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...