hirdetés

 

Izzadságmolekulákból számítanák a biológiai életkort

Svájci kutatók és amerikai szakértők új érzékelőt fejlesztenek, amely az izzadság molekulái alapján méri a biológiai életkort, írja az ATV.

A fejlesztés célja egy olyan „időóra” létrehozása, amely folyamatos adatokat szolgáltat a szervezet fiziológiai állapotáról – közölte a svájci Szövetségi Kutató és Anyagtudományi Laboratórium (Empa). Az Age Resist (korellenállás) elnevezésű projektben az Empa mellett részt vesz az ETH Zürich, a Bázeli Egyetemi Kórház és a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) is.

Az Empa tájékoztatása szerint a fizikai állapot és a különböző betegségekre adott reakcióképesség az élet során változik, ezért az orvosi kezeléseket az egyén aktuális állapotához kell igazítani. A kronológiai életkor – vagyis a születéstől eltelt évek száma – csak korlátozottan ad információt a valódi fizikai állapotról.

Korábban a biológiai kort általában vérminták laboratóriumi elemzésével határozták meg, ami összetett eljárás, és nem biztosít hosszú távú adatokat. A kutatók szerint az izzadságban található biomarkerek mérése, valamint a hordozható érzékelők alkalmazása egyszerű, folyamatos és a mindennapokban is jól használható megoldást jelenthet, írja az ATV.

(forrás: ATV)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...