hirdetés

Itthon is elérhetővé válik a szociális célú petesejtfagyasztás

Ezentúl engedélyezik a nők ivarsejtjeinek szociális célú lefagyasztását, de fizetni kell majd érte –  szúrta ki az Mfor a Humánreprodukciós Igazgatóság közleményét.

Ugyan nem verték nagydobra, de fontos mérföldkőhöz érkezett a hazai meddőségi ellátás, és annak szabályozása. 2025. július 17-én ugyanis kihirdették a 30/1998 NM rendelet módosítását, miszerint új lehetőség nyílt a lombikeljárásokban: ezentúl engedélyezik a nők ivarsejtjeinek szociális célú lefagyasztását.

Mindez azt jelenti, hogy aki tudatosan tervezi a jövőjét, úgy dönthet,  lefagyaszthatja a petesejtjeit, hátha később akar szülni, amikor már kevésbé termékeny.

Az Mfor a feltételekről megkérdezte az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFŐ), válaszukban azt írták, hogy a rendelet alapján a beavatkozás 18 éves kortól végezhető el. A jogszabályi felső korhatár nincs rögzítve, azonban a szakmai irányelvek jellemzően 35 éves korig javasolják, mivel ezt követően a petesejtek minősége és száma jelentősen csökken. A gyakorlatban legkésőbb 35-38 éves korig van lehetőség a fagyasztásra, amennyiben az érintett egészségi állapota és petefészek-tartaléka megfelelő. (Ezzel szemben az asszisztált reprodukcióban való részvétel felső korhatára Magyarországon 45 év).

Az OKFŐ arról is tájékoztatta a lapot, hogy a beavatkozást minden magyarországi asszisztált reprodukciós centrum el tudja végezni. Véleményük szerint az országos kapacitás és a szakemberek száma elegendő a várható igények kielégítésére, a Humánreprodukciós Igazgatóság közreműködésével pedig eszközfejlesztés zajlik a Dunamenti REK centrumaiban.

Arra a kérdésre, hogy NEAK-támogatott, vagy térítéses szolgáltatásként lehet-e igénybe venni a módszert, azt írták: „A szociális célú petesejtfagyasztás jelenleg nem tartozik a társadalombiztosítás által finanszírozott szolgáltatások körébe, így teljes mértékben térítéses. A díjakról az adott szolgáltatónál lehet tájékozódni” – bár az Mfor informátora szerint a lombikcentrumokban még semmilyen erre vonatkozó protokollt nem küldtek körbe.

A lapnak nyilatkozó szakemberek egyetértettek abban, hogy a törvénymódosításban meglehetősen furcsán fogalmaz a jogalkotó, amikor azt írja: petesejtlefagyasztás szociális javallat esetén azoknál alkalmazható, akiknél feltételezhető, hogy jelentősen csökken a termékenységi képesség. Ez ugyanis az évek múlásával minden nőnél fennáll.

(forrás: Mfor)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...