hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Itt kötelező a maszkviselés a fővárosban

Kötelező lesz a maszkhasználat a fővárosi intézményekben, a mozikban és színházakban is, jelentette be a 24.hu szerint a főpolgármester.

Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán azt írta, a közösségi közlekedésben „a hétfőn megfogalmazott ajánlásunk után november elsejétől kötelező a maszkhasználat.”

Jelezte azt is, kezdeményezi a kormánynál, hogy a romló járványügyi adatok miatt rendelje el a beltéri maszkhasználatot: „azoknál a fővárosi intézményeknél, ahol erre jogszabályi lehetőségünk van – ilyenek a fővárosi színházak, mozik például –, főpolgármesteri hatáskörben elrendelem a beltéri kötelező maszkhasználatot november elsejétől.” Utóbbi egyébként a könyvtárakra is vonatkozik.

Hozzátette: „A kormány úgy próbálja meg a munkaadókra és az önkormányzatokra tolni a felelősséget, hogy információt továbbra sem osztanak meg, egyeztetésekre eddig nem voltak hajlandóak. Ezért kezdeményezem, hogy a ma bejelentett kormánydöntésekről szóló határozatok megjelenése előtt a kormány haladéktalanul egyeztessen az önkormányzati szövetségekkel.” – idézi a Facebook-posztot a 24.hu.

(forrás: 24.hu)
hirdetés

Könyveink