Interjú dr. Tenke Péterrel, az Urológiai Szakmai Kollégium elnökével

Először is engedje meg, hogy gratuláljak elnökké választásához. De hadd kérdezzem meg: miért vállalta el ezt a pozíciót éppen akkor, amikor ugyanazt a munkát kisebb szakmai kollégiumi létszámmal kell ellátniuk?

– Jól látja, a szakmai kollégium vezetését – amelyről tudni kell, hogy bár a miniszter tanácsadó testülete, arról nem kap visszajelzést, hogy a javaslatait elfogadták-e – egy nehéz időszakban vettem át. Azok az intézkedések ugyanis, amelyeket a jelenlegi gazdasági helyzetben a szaktárca meghoz, az intézményeken keresztül a szakmát is érintik. A szakmát pedig mi képviseljük, a mostani és a következő generáció, vagyis ahhoz, hogy a jövőben is legyen munkánk, munkahelyünk, a korábbinál erőteljesebb képviseletre van szükségünk. Nem véletlen, hogy az Urológiai Szakmai Kollégium vezetésébe most döntően a fiatalabb korosztály képviselői kerültek, hiszen fizikailag mi még többet bírunk.

Arra gondol, hogy a kórházakat megszorító intézkedések miatt veszélybe kerülhet a betegellátás? Hogy esetleg kevesebbet tudnak operálni, nem lesz pénz fejlesztésekre?

– Látni kell, hogy a korábbi megszorítások – gondoljunk csak az ágyszám-leépítésekre – nem szakmai alapokon történtek. Minden erőnkkel azon kell tehát lennünk, hogy hasonló döntéseknél ezután valóban vegyék figyelembe az egyes szakmák képviselőinek véleményét. Ezért például a minimumfeltételeknél új szempontrendszert vezettünk be.

Mit jelent ez?

 – A kórházak a szűkös finanszírozás miatt ellenérdekeltek bármilyen fejlesztésben, különösen a rendkívül drága humánerőforrásbővítésben. Ugyanakkor – miután például az ügyelet után a hatályos rendeletek szerint haza kell engedni az orvost – a szakmának úgy kell meghatároznia a szükséges személyi minimumfeltételeket, hogy az osztályok működőképesek maradjanak. Valamilyen módon rá kell kényszerítenünk az intézmények fenntartóit arra, hogy egyetlen urológiai osztály se működhessen, ha nem tud eleget tenni akár a személyi, akár a tárgyi feltételeknek. Ez a szakma és a betegek érdeke is.

Eddig nem volt túl nagy jelentősége annak, ha valamelyik intézmény vagy osztály nem felelt meg a minimumfeltételeknek.

Átmenetileg vagy végleg legfeljebb akkor zárt be egy-egy osztályt az ÁNTSZ, ha ezektől jelentős eltéréseket tapasztalt.

 – Jól mondta, eddig így volt. De ezentúl minden olyan esetben be fogják vonni az engedélyt, amikor egy osztály nem felel meg a minimumfeltételeknek.

Tehát ha jól értem, ön úgy látja, hogy miközben a kórházakat – döntően gazdasági megfontolásokból – szorongatják fölülről, az egyes szakmák csak úgy „élhetik túl” a jelenlegi helyzetet, ha küzdenek a létükért.

 – Igen. Ki kell tartanunk a szakmai alapelveknél, mert csak így védhetjük meg magunkat.

Önök már le is írták azokat az új minimumfeltételeket, amelyektől úgymond védelmet várnak?

 – A minimumfeltételek esetében minden műtétnél meghatároztuk a személyi és tárgyi feltételeket, illetve hogy milyen minimális műtétszámra van szükség ahhoz, hogy egy osztály egy bizonyos fajta beavatkozást elvégezhessen. Emellett megfogalmaztuk azt is, hogy milyen progresszivitási szinten mi az a minimum, az a minimális műtéti paletta, amelyet biztosítani kell. E fölött természetesen magasabb progresszivitási szintű feladatokat is végezhet egy osztály, amennyiben rendelkezik a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel.

Ez új stratégia?

 – Abszolút, főleg azért, mert eddig egy-egy osztály progresszivitási szintjétől függött, milyen beavatkozást végezhetett. A világ azonban változott, a régi városi kórházi–megyei kórházi–egyetemi klinikai szint a progresszivitásban nem mindig egyértelmű. Jelenleg a klinikák mellett több urológiai osztály is képes magas progresszivitású szintű feladatok ellátására. A szakma azt szeretné kiharcolni – főleg, ha bevezetik a területi ellátási kötelezettséget –, hogy ha egy adott progresszivitási szinten egy beteg nem látható el, akkor elmehessen egy magasabb progresszivitási szintre, ahol ellátják, mégpedig mindenféle fizetési kötelezettség nélkül. Ugyanakkor egyértelmű az is, hogy amit egy szinten el kell tudni látni, azt el is kell látni.

Milyen konkrét elvárásokat támasztanak az egyes progresszivitási szintekkel szemben?

 – Az első progresszivitási szinten munkaidőben sürgősségi betegellátás és egynapos sebészet folyik. A második szinten 24 órás sürgősségi ellátást és bizonyos mértékben elektív ellátást kell biztosítani az urológiai betegeknek – ide tartoznak többek között az egyszerű endoszkópos műtétek vagy a kő- és a daganatos veseeltávolítások. A harmadik progreszszivitási szint 24 órás sürgősségi, valamint teljes urológiai betegellátást jelent. De nem kell például minden egyes harmadik progresszivitási szintű osztálynak hólyageltávolító műtétet végeznie – ami eleve ritka – azért, hogy ebbe a kategóriába kerüljön. Az ilyen, országosan is alacsony számú, de ugyanakkor nagy költségigényű beavatkozásokat centrumokban kell elvégezni.

Az osztályok jelenlegi besorolása már ezeket az elveket tükrözi?

 – Új besorolás lesz, amely döntően az osztályok vállalása alapján készül, és az ÁNTSZ a minimumfeltételek alapján várhatóan ez év őszén hozza meg döntését.

A szakmai protokollokon is változtatnak?

 – A szakmai protokollokat, irányelveket augusztus 1-jéig az evidencia szintjén elkészítjük, különös tekintettel arra, hogy sok lejárt, sok még el sem készült. De előre akarunk lépni abban is, hogy sokkal szorosabb és jobb legyen az együttműködésünk a társszakmákkal, elsősorban az onkológiával. Merthogy eddig többször előfordult – vélt és néha valós sérelmek miatt –, hogy néhány kérdésben ellentmondóan nyilatkoztak az egyes műtéti szakmák, így az urológia, illetve az onkológia. De az is megesett, hogy amit az egyik szakma megkapott véleményezésre, azt a másik nem.

Igyekeznek egységesíteni az álláspontjaikat, és nem egymás ellen harcolni, hanem megtalálni a közös érdekeket?

 – Erről van szó, és erről egyeztettem a közelmúltban Thurzó László professzorral, az Onkológiai Szakmai Kollégium új elnökével. Hiszen mindkét szakmának az az érdeke, hogy ne tudják egyiket a másik ellen hangolni, hogy az esetleges nézeteltéréseket egymás között, még szakmai szinten beszéljük meg. Nem szerencsés, ha olyan véleményt adunk egymásról, amely nem korrekt vagy ha csak azért, hogy a másiknak se legyen jó – akár a szakmai irányelvek kidolgozásakor – figyelmen kívül hagyjuk az érintett másik szakma véleményét. Ezért az ilyen jellegű témáknál az urológusok megírják a műtéti, uro-onkológiai részt, az onkológusok pedig az onkológiait. Ez talán segít abban, hogy egységes, mindkét szakma megelégedésére szolgáló irányelvek, protokollok szülessenek.

Évek óta húzódik a prosztatarák szervezett szűrése. Keresik a megoldást, hogyan lehetne ezen változtatni?

 – A szűrés kiterjesztését rendkívül fontos feladatunknak tartjuk. Az a célunk, hogy a minisztérium ismerje el: ezen a téren lehet és kell is törekedni a korai felismerésre. Nem a lakosság tömeges szűrését szeretnénk, de azoknál, akiknek a családi anamnézisében apai ágon szerepel ez a betegség, illetve akik ötvenéves koruk felett érkeznek hozzánk urológiai panasszal, fontos, hogy el lehessen végezni a PSA-vizsgálatot és ezt az OEP finanszírozza.

Eddig ezt mi hátráltatta?

 – A szakmát azzal támadták, hogy ha minden prosztatakarcinómát kiszűrnénk, tíz-tizenötször több műtétet végeznénk. Csakhogy az úgynevezett silent karcinómákat nem kell megoperálni, csak szigorúan követni. Beavatkozni csupán akkor kell, ha a betegség fellángol. A minisztérium által rettegett „túlkezelés” ellen nagyon szigorú szakmai szabályokkal védekezünk. A tárca másik ellenvetése az volt, hogy a szűrés egyértelmű előnye nem bizonyított. Nos, nemrég jelent meg annak a tizenegy éves, több európai országra kiterjedő utánkövetéses vizsgálatnak az eredménye, amellyel igazolták, hogy a prosztatarák szűrése húsz százalékkal csökkentette a mortalitást.

Önök minden évben rendeznek prosztatarákszűrést. Ezt támogatja a szaktárca?

 – Egyetlenegyszer sem támogatta még, pedig mindig kértük. Így egyelőre döntően szponzorok finanszírozzák a szűréseket, éppúgy, mint a tájékoztató anyagokat és a reklámokat. Holott az érdeklődés óriási, tavaly a Városligetben majd’ összedőlt a szűrősátor, vagyis jól látszik, hogy bár a férfiak beszélni sem szívesen beszélnek erről a kényesnek tartott problémáról, egy jó kampánnyal őket is meg lehet szólítani.

Haiman Éva, Medical Tribune