2025. október. 03., péntek - Helga.
hirdetés
hirdetés

Interaktív betegjogi foglalkoztató füzet

A gyermekek panaszmentes gyógyulásához, gyógyításához kíván támogatást nyújtani a Belügyminisztérium (BM) Integrált Jogvédelmi Szolgálata. Ennek része az az interaktív betegjogi foglalkoztató füzet, amelyet az idei gyermeknap alkalmából készítettek az egészségügyi ellátásban részesülő gyermekek, hozzátartozóik, illetve az egészségügyben dolgozók számára, közölte a tárca jogvédelmi biztosa hétfőn Budapesten.

Novák Krisztina a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet épületében megtartott tájékoztatón egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a tájékoztatáshoz való jog a harmadik leginkább érintett betegjog. A megfelelő kommunikáció elsősorban azért segíti nagyban a gyógyulást, mert így a beteg tisztában van a betegség lefolyásával, a terápiás lehetőségekkel, illetve az orvosnak is joga van ismerni a kórelőzményeket, a beteg életvitelét, valamint azt, hogy milyen gyógyszereket szed.

A jogvédelmi biztos a kölcsönös bizalmon alapuló orvos-beteg viszonyt kiemelt fontosságúnak nevezte. Felidézte, hogy tavaly indították el az "értsük jól egymást" kampányt, ami újabb mérföldkőhöz érkezett: az "értsük mi is jól egymást" szlogennel most kiadott betegjogi foglalkoztató füzet is ezt a nevet viseli.

A betegjogok a gyermekeket is megilletik, ez a füzet pedig segít abban, hogy ők is megismerjék a betegjogokat, illetve játékos formában segít azt elsajátítani, hangsúlyozta. Kiemelte, ez a foglalkoztató füzet nemcsak informál, hanem tudást is ad, segít abban, hogy a gyerekek bátrabban kérdezzenek, kevésbé féljenek, aktívabban részt vegyenek a gyógyulásukban és ismerjék meg az egészségügyi ellátórendszert.

A 15 ezer példányban kiadott füzetet a tájékoztató helyszínén, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben "indították útjára"; a jogvédelmi biztos tájékoztatása szerint ezután mindenhová eljuttatják, ahol szükség van rá.

Novák Krisztina közös célként fogalmazta meg, hogy "értsük jól egymást". Elengedhetetlennek nevezte, hogy a gyermekek, hozzátartozóik, valamint az orvosok és minden egészségügyi dolgozó meghallja egymást és ismerje egymás jogait.

Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa az általa irányított intézményt olyan helyként jellemezte, ahol a gyermekeket nap mint nap partnerként kezelik. Fontosnak nevezte a partnerkapcsolatot a betegek, orvosok, ápolók között is. Olyan nyelven kell tájékoztatni, amit mindenki ért, hangsúlyozta, hozzáfűzve: az is fontos, hogy a gyermekek érezzék az odafigyelést és a környezettel is megismerkedjenek.

Ha egy gyermek megtanulja, hogy nem kell félnie, akkor partner lesz, fogalmazott a főigazgató a gyógyítás folyamatáról. Megjegyezte, hogy minden olyan technika fontos, ami ezt segíti, és ez a játékos foglalkoztató füzet is ilyen, emellett az orvosok, ápolók feladatainak elvégzését is segíti.

Az a tapasztalat, hogy a betegjogi képviselők is átérzik ennek a tájékoztatásnak a fontosságát, hangsúlyozta Nagy Anikó.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...