Ingyenes útmutató könyv prosztatarákos férfiaknak

50 kérdés – 50 válasz a prosztatarákról címmel jelenik meg a napokban az a kötet, amelyet első kiadásban 3 ezer példányban tesznek elérhetővé ingyenesen országszerte a prosztatarákban érintett férfiak számára.

A kötet hét fejezetben tárgyalja a legfontosabb kérdéseket, amelyek egy prosztatarák diagnózisa után a betegben és a családtagjaiban felmerülhetnek. A könyv taglalja a kezelésekről szóló döntések hátterét, a műtét előtti és utáni teendőket, bemutatja a sugárterápia és a gyógyszeres kezelések jellegzetességeit. Önálló fejezet szól az áttétek kockázatáról és kezeléséről, a mellékhatások és szövődmények enyhítésének lehetőségeiről, valamint az életmódról és rehabilitációról is – tájékoztat B. Papp László, a könyv szerkesztője.

A kötet a Gyógyulj Velünk Egyesület kiadásában, a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány szakmai támogatásával jelenik meg, szakmai lektora prof. dr. Bodoky György és dr. Végh Éva. A könyv elérhető lesz az egyesületnél, a társ betegszervezeteknél, eljuttatják fővárosi és vidéki onkológiai és urológiai centrumokba is, hogy mindenhol ingyenesen hozzáférhessenek az érintettek.

A könyvbemutatót 2019. november 28-án 14 órától tartják Budapesten, a Dél-Pesti Centrumkórház – Szent László Kórház 1-es pavilonjában (Budapest, IX. kerület, Albert Flórián út 5-7.). Az egyesületi napon átfogó képet adnak a prosztatarák mai kezeléséről és mindarról, mit tehetnek önmaguk a betegek a javulásuk érdekében. Előadást tart dr. Bálint Péter urológus főorvos és dr. Vajdics Tímea onkológus, a prosztatarákos férfiak számára hasznos rehabilitációs tudnivalókat oszt meg Kapitány Zsuzsanna gyógytornász, majd B. Papp László szerkesztő mutatja be az új kötetet. A rendezvény bárki számára nyitott, ingyenes, nem igényel előzetes regisztrációt sem, arra minden érdeklődőt várnak.

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...