hirdetés

Ingyenes szűrőprogramot indít a főváros

Ingyenes szűrőprogramot indít a Fővárosi Önkormányzat a Budapesten élők egészségmegőrzéséért, jelentette be a főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján.

Karácsony Gergely elmondta, Budapesten 24 helyszínen május 2-től június 16-ig várják a vizsgálatokra előre regisztrálókat. A többi között laborvizsgálatra, melanómaszűrésre, látás- és hallásvizsgálatra, boka-kar index és légzésfunkciómérésre, demenciaszűrésre lehet jelentkezni. Mint közölte: nincs ma annál szomorúbb statisztika, mint hogy a budapestiek öt évvel élnek kevesebbet, mint a nyugat-európai városok lakosai, és Budapesten belül is nagyok az eltérések.     

A fővárosnak nem feladata, mégis sokat tesz a budapestiek egészségének megőrzéséért, hangoztatta a főpolgármester. Utalt arra, hogy 2019-ben újra indították az Egészséges Budapest programot, amelynek keretében 23 milliárd forint értékben fejlesztették a fővárosi egészségügyi ellátást. Sok kerületi szakrendelő újult meg, és az elmúlt évtizedekben nem volt még ennyire összehangolt és ilyen mértékű egészségügyi fejlesztés a járóbeteg-ellátásban. "Erkölcsi és politikai kötelességünk, hogy ezeket az eredményeket megőrizzük", fogalmazott, kiiemelve: a Fővárosi Önkormányzat és a kerületek – pártállástól függetlenül – nem partnerek abban, hogy az állam átvegye a szakrendelők üzemeltetését. Mint mondta, minden olyan feladat, ami átkerült az államhoz, "az sajnos rosszabb kezekbe és rosszabb állapotba került".     

A június 9-i választás egyik fontos tétje, hogy a kerületek meg tudják-e őrizni a fenntartásukban lévő alap- és járóbeteg-ellátást, fogalmazott. Karácsony Gergely kitért arra a programra is, amelyben 12 ezer CT és MR diagnosztikai vizsgálatot finanszírozott a főváros. "Sajnos a magyar egészségügyben nem teljesül az az alapelvárás, hogy az érintettek minél előbb hozzá jussanak egy daganatos betegség esetén a szükséges diagnosztikai ellátáshoz". Ezt a programot a következő ciklusban is folytatni szeretnék.

A főpolgármester szerint ma az egészségügy inkább "betegségügy", és kevésbé szól a megelőzésről, egészségmegőrzésről. A most induló szűrőprogram is ennek jegyében indul , a vizsgálatok a népegészségügyi megbetegedések szűrésére koncentrál. Karácsony Gergely bízik abban, hogy ezzel is hozzájárulnak a budapestiek életminőségének javításához.

László Imre, Újbuda polgármestere arról beszélt, hogy az elmúlt három évben kétmilliárd forintot fordítottak a kerületiek jobb egészségügyi ellátására. Összegzése szerint hamarosan befejeződik az új gyermekegészségügyi központ beruházása, komoly összegeket fordítottak saját forrásból a diabétesz központra, valamint 3 milliárd forintból valósul meg Madárhegyen a Gyermekliget, ahol az óvoda, bölcsőde és játszótér mellett házi gyermekorvosi rendelőt is kialakítanak. László Imre kitért arra, hogy a koronavírus-járvány idején is segítették a háziorvosokat, és a megemelkedett rezsiköltségeket is segített kompenzálni az önkormányzat. A kerületi Szent Kristóf Szakrendelőben jó és komoly szakmai munka folyik, ugyan szakorvoshiánnyal itt is küzdenek, de az önkormányzat egyes ellátási formákra magánszolgáltatóktól vásárolt vizsgálatokat.    

Rékassy Balázs fővárosi egészségügyi tanácsadó azt mondta, Magyarországon halnak meg a legtöbben lakosságarányosan daganatos betegségben az OECD-országok közül. Az egyéni felelősséget kiemelve hozzátette: az egészségmegőrzés és a megelőzés területén mindenki sokat tehet saját egészségének megőrzéséért; a helyes táplálkozással, a sporttal és a rendszeres szűrővizsgálatokkal ehhez nagyban hozzá lehet járulni.  Mint mondta, a fővárosnak nem feladata az egészségügyi ellátás, azonban "szűkös lehetősége" ellenére a Fővárosi Önkormányzat sokat áldozott a rendelőintézetek felújítására és a különböző diagnosztikai programok finanszírozására.     

A fővárosi szűrőprogram helyszíneiről, időpontjairól és vizsgálatairól a budapest.hu/egeszseg oldalon lehet tájékozódni.

MTI/Purger Tamás
MTI/Purger Tamás

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...