hirdetés

Október: a Látás Hónapja

Ingyenes látásvizsgálat 400 helyszínen

Négyszáz vizsgálati ponton kérhető ingyenes látásvizsgálat októberben a Látás Hónapja elnevezésű országos akció keretében. A kezdeményezést a Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma szervezi közösen, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres látásvizsgálaton való részvétel fontosságára. Az idei kampány kibővül térítésmentes kontaktlencse-kipróbálással is a látáskorrekcióra szorulóknak

Világszintű felmérések bizonyítják, hogy az emberek több mint 50 százalékának lenne szüksége valamilyen látáskorrekcióra, ezzel szemben Magyarországon közel 1,5 millióan még sosem vettek részt szemvizsgálaton, pedig nem látnak jól. Kevesen tudják, hogy a látásvizsgálat során nemcsak egy esetleg később súlyossá váló szembetegség, hanem például a cukorbetegség vagy akár a magas vérnyomásra utaló jelek is felfedezhetők. A gyakori fejfájás, rossz közérzet kiváltó oka sok esetben az éleslátás és dioptriakorrekció hiánya, vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz viselése.
A szemüveg mint "szükséges rossz" felfogás szerencsére az elmúlt évek során sokat változott, mégis még mindig sokan vannak azok, akik tudják, hogy nem látnak jól, mégsem hordanak szemüveget vagy kontaktlencsét, mert tartanak attól, hogy megjelenésüket kedvezőtlenül befolyásolja és még kényelmetlen is.
A félelmek eloszlatása érdekében érdemes alaposan körülnézni az optikákban és rögtön kiderül, hogy a szemüveg nemcsak egyszerű látásjavító eszköz, hanem divatos kiegészítő is. Az üzletek szemüvegkereteinek szín- és formaválasztéka garantálja, hogy mindenki megtalálja az egyéniségéhez, stílusához leginkább illőt. Aki nem tudja legyőzni szemüveggel szembeni ellenérzését, választhat kontaktlencsét, amely ma már ultravékony és lágy anyagának köszönhetően kényelmes viselet, miközben kiváló látásélességet biztosít.
Az október 31-ig tartó ingyenes látásvizsgálati akció helyszínei és további hasznos információk megtalálhatók a www.latasellenorzes.hu című honlapon.

MTI

 

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology