Ingyenes konduktív szűrővizsgálat

Ingyenes konduktív szűrővizsgálatot tart a Semmelweis Egyetem Pető András Karának Pedagógiai Szakszolgálata.

Központi idegrendszeri sérült, koraszülött, eltérő izomtónusú és megkésett motoros fejlődésű gyermekek számára tart szűrővizsgálatot a Semmelweis Egyetem Pető András Karának Pedagógiai Szakszolgálata – tájékoztatott Gruber Mónika intézményegység vezető. Mint mondta, folyamatosan várják azokat az érdeklődőket, akikre az alábbi feltételek vonatkoznak:

  • Megkésett mozgásfejlődésű vagy eltérő izomtónusú gyermekek 18 hónapos korig orvos illetve védőnő javaslata alapján. A fejlesztés megkezdését nagyban segíti, ha a gyermek már rendelkezik BNO kóddal ellátott neurológusi javaslattal, mely az Intézményünket jelöli meg a korai intervenció megkezdésére.
  • 3 éves korig központi idegrendszeri sérült, koraszülött, mozgássérült gyermekek

Indokolt esetben az első vizsgálat során megbeszélik azt is, hogy milyen segítségre van szüksége a gyermeknek a személyre szabott fejlesztés mielőbbi megkezdéséhez. A későbbi foglalkozásokon a szülők, családok a pszichoedukáció során megtanulják, hogyan tudják aktívan segíteni a gyerekek optimális pszichomotoros fejlődését. Cél az egyéni fejlődés utak kijelölése, elindítása.

Komplex fejlesztés során a mozgássérüléshez kapcsolódó megismerő képesség (észlelés, érzékelés); a kognitív képességek (figyelem, emlékezet, gondolkodás); a beszéd és kommunikációs készség indítása, valamint a szociális készségek kialakítása zajlik.

A szakszolgálat átlagosan havi 250 gyermeket lát el, túlnyomó többségük (200) első tanácsadásra vagy kontrollra érkezik, a többiek pedig korai fejlesztésen vesznek részt heti néhány órás időtartamban. Ez utóbbi is ingyenes, és jellemzően budapestiek veszik igénybe. A vidéki gyermekeknek lehetőségük van édesanyjukkal együtt 3 hetes intenzív fejlesztésen részt venni, ilyenkor a szülők is elsajátíthatják, hogyan tudják majd otthon alkalmazni az itt tanultakat. Az elhelyezést és az ellátást térítés ellenében vehetik igénybe.

Jelentkezni a (1)-224-1510-es telefonszámon vagy az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címen lehet.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...