2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Ingyenes a Múzeumok Éjszakája az egészségügyi dolgozóknak

Ingyenesen vehetnek részt idén a Múzeumok Éjszakája programjain az egészségügyi és szociális dolgozók – közölte Kásler Miklós a Facebookon.

Az emberi erőforrások minisztere szerint ezzel a felajánlással is szeretnék elismerni a „járvány elleni védekezés első vonalában helytálló hősök munkáját”.

A két ágazat közel 200 ezer érintett szakdolgozója egy embert próbáló esztendőt követően lélegezhet most fel, ezt a régen várt időszakot pedig a testi-lelki rekreáció és feltöltődés minden eszközével igyekszünk támogatni – írta Kásler Miklós hivatalos Facebook-oldalán.

Az élet újraindítása jegyében, az érdeklődők országszerte több mint 250 kulturális intézmény programjai közül válogathatnak majd – derül ki  posztból. Az eseménysorozaton az egészségügyi és a szociális dolgozók a munkaviszonyukat igazoló dokumentum felmutatásával vehetnek részt ingyenesen.

A Múzeumok Éjszakáját június 26-án, szombaton 19. alkalommal rendezik meg.

hirdetés

Könyveink