Gyógyítás
Illúzió, hogy növekszik az orvosi műhibák száma
2010. március 12. 12:22
A korábban csak szűk körben ismertté vált orvosi műhibákról az információrobbanás révén manapság bárki értesülhet. Ezért válthatott ki világméretű felháborodást, hogy tavaly év végén egy johannesburgi kórházban – „pácienscsere” miatt – mindkét lábát amputálták egy kétéves kislánynak.
Az is bejárta a világsajtót, hogy egy Rhode Island-i (Egyesült Államok) kórház műtőibe az igazgató térfigyelő kamerákat szereltetett, mert két év alatt öt betegnek távolították el valamilyen ép szervét.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fejlett országokra kiterjedő statisztikái szerint a kórházakba kerülő betegek két ezrelékét sújtja valamilyen műhiba, úgy, hogy mintegy felük sebészeti műtőkben fordul elő. Németországban évente hozzávetőleg 157 000 orvosi műhibát követnek el, jelentős arányban műtökben. Ez utóbbit erősen vitatja Hartung Bauer, a német sebésztársaság főtitkára: érvelése szerint a „sebészeti malőr hatása hamar megmutatkozik, a belgyógyászati hibákra ezzel szemben sokkal ritkábban derül fény”.
A sebészek esetében sem mindig egyértelmű a műhiba, hiszen például egy operáció utáni sebfertőzésről nehéz bizonyítani, hogy a páciens eredendő génhibája, a benne lévő baktérium vagy vírus okozta-e, vagy pedig az operáló személyzet higiéniai hiányosságának a következménye.
A műhibák aránya évtizedek óta nem változik, ezer páciensből általában ketten emelnek panaszt. Karin Pukk-Haevenstam professzorasszony a svéd Karolinska Egyetemen 1997 óta másfélmillió műhibát elemzett, és az ő kutatásai is igazolják ezt az adatot. Mivel a gyógyító tevékenység egyre szélesedik a világon, az arány szinten maradásával együtt is az esetek száma egyre nő.
A műhibákkal kapcsolatos tájékoztatás és ügyintézés viszont mára már kiterjedt rendszerré duzzadt. A WHO szerint ennek kedvező következménye, hogy a gyógyintézmények gondosabban ügyelnek a nyilvánosság számára is láthatóvá vált munkájukra. Ellenben negatív kísérőjelenség, hogy a műhibákért kérhető minél magasabb anyagi – kevésbé erkölcsi – kártérítés lebonyolítására jogi irodák szerveződtek.
A biztosítók – saját érdekeik szerint – hol az egyik, hol a másik fél oldalára állnak. A kártérítés megítélése sem egységes, sőt az egyes országokban érvényesülő joggyakorlat szerint igen eltérő lehet. Szélsőséges esetekben a vita koholt vádakban, illetve hamis gyógyítási adatokban csúcsosodik ki. A gyógyításra felesküdött orvosok a maguk részéről igyekeznek olyan, elsősorban a páciensek érdekeit szolgáló eljárásokat alkalmazni, amelyekkel esetleg elejét lehet venni a műhibáknak.
Az egyik, hogy az operációk előtt felolvassák és írásban rögzítik a nemzetközileg egységesített ellenőrzési listát, hasonlóképpen ahhoz, ahogy az utasszállító gépek pilótáinak egyike indulás előtt felsorolja a teendőket, a másik pedig ellenőrzi a végrehajtást. Sebészeti beavatkozások esetén az első vágás előtt, majd a műtét befejezésekor kell a két orvosnak „végigmennie” a feladatlistán.
Hasonlóan fontos a műhibát jelző-jelentő – angol elnevezése alapján CIRS-nek rövidített – rendszer bevezetése. Lényege, hogy minden műhibagyanús esetről anonim módon, de a körülmények pontos felvázolásával – az intézmény jellegének, a diagnózisnak, a páciens korának és nemének, az operáció módjának, az igénybe vett eszközöknek, a műtét időpontjának a megadásával – egységes formátumú táblázatokat töltenek ki, és azokat eljuttatják a társszervezetekhez. A névtelenség kizárja a CIRS-en alapuló feljelentéseket, és mivel azoktól nem kell tartani, a rendszer álszemérmes titkolgatás, szépítgetés nélkül felhívja a figyelmet az előforduló hibákra, arra is, hogy miként lehet azokat megelőzni.
MTI / LifeNetwork