hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

 

Így okoz őszülést a stressz

Egereken végzett vizsgálatok során megfigyelték, hogy az őssejtek, melyek a bőr és a haj színét meghatározzák, intenzív stressz hatására sérülnek.

A sötét szőrű egerek hetek alatt teljesen megőszültek – írja a BBC.com. A vizsgálatot végzó Brazil és amerikai kutatók szerint érdemes további kutatásokat végezni ezen a területen, hogy a jövőben olyan hatóanyagot fejleszthessenek ki, mely megakadályozza a haj idősebb korban bekövetkező színveszteségét.

Harmincas éveik közepétől a férfiak és a nők haja is őszülni kezdhet, a szülők hajának változása alapján megjósolható, hogy nagyjából mikor. Bár ez nagyrészt a természetes öregedési folyamatokra és a génekre vezethető vissza, a stressz is kiemelt szerepet játszhat benne. Eddig azonban nem tudták, pontosan hogyan hat a stressz a hajra.

A Nature című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői, a Sao Pauló-i Egyetem és a Harvard Egyetem tudósai úgy vélték, a hatás a melanocitákhoz, azaz a pigmentet termelő őssejtekhez kapcsolható. Ezek melanint, vagyis sötét színű pigmenteket termelnek, mely a bőr és haj színéért felelős. Miközben az egereken végeztek vizsgálatokat, bizonyítékokra bukkantak, mely a stressz és az őszülés kapcsolatát támasztja alá.

Most már biztosan tudjuk, hogy a stressz felelős a haj és a bőr bizonyos változásaiért és tudjuk, hogyan zajlik a folyamat  mondta Ya-Cieh Hsu, a Harvard tudósa.

A fájdalom hatására az egerekben adrenalin és kortizol szabadul fel, ettől szívük hevesebben dobog, vérnyomásuk megemelkedik, hatással van idegrendszerükre és akut stresszt idéz elő. Ez a folyamat felgyorsítja a melanint termelő őssejtek leépülését.

Azt tudtam, hogy a stressz ártalmas, de az ártalmas hatások mértéke, amit feltártunk, túl van azon, amit elképzeltem. Csupán néhány nap alatt kimerültek a pigmentregeneráló őssejtek  mondta Hsu.

Egy másik kísérletben a kutatók megfigyelték, hogy képesek blokkolni ezeket a változásokat, ha az egereknek magas vérnyomást elleni szert adnak. Amikor összehasonlították a fájdalom miatt szenvedő egerek és más egerek génjeit, azonosítani tudták azt a proteint, mely részt vett a folyamatban, ahogy a stressz károsította az őssejteket. Ha ezt a proteint  a ciklin-dependens kinázt  elfojtották, az szintén megakadályozta a szőrzet elszíneződését.

Ezek az új ismeretek nem jelentenek gyógymódot vagy kezelést az ősz hajra. Az egerek vizsgálatakor tett felfedezésünk csak egy hosszú út eleje, melynek végén az emberek számára alkalmas kezelést találhatunk. Arra azonban rávilágít a kutatás, hogyan hat a stressz a szervezet egyes részeire  mondta Hsu.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink