hirdetés

 

Így épülnek fel a gyerekek a Covid utáni sokszervi gyulladásból

Hat hónapon belül felépülnek az új koronavírus okozta Covid-19 szövődményeként fellépő több szervet érintő gyulladás szindrómából a gyerekek.

A The Lancet Child and Adolescent Health című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban a londoni Great Ormond Street Gyermekkórház (GOSH) orvosai 46 átlagosan tízéves gyermek esetét vizsgálták, akiket 2020 áprilisa és szeptembere között kezeltek az intézményben több szervet érintő gyulladás szindrómával (paediatric inflammatory multisystem syndrome - PIMS-TS). 30 beteg volt fiú, 16 lány, és csak nyolc gyermeknek volt valamilyen krónikus betegsége.

A Covid-19 szokatlan és nagyon súlyos komplikációkkal járó szövődménye gyerekeknél lép fel leginkább. Hasonlít a Kawasaki szindrómára, az azonban az öt éven aluliaknál jelentkezhet, a sokszervi szindróma viszont a tíz év körülieknél vagy idősebbeknél. Tünetei között van a magas láz, a kiütések, kivörösödő szem, duzzanat kialakulása és általános fájdalom.

2020 márciusa és júniusa között az Egyesült Királyságban és Írországban 250 esetet jegyeztek fel, és a járvány második hullámában, idén ennél is többet. Az orvosok úgy vélik, hogy az immunrendszer túlzott reagálása okozza. A tünetek több mint négy héttel a koronavírus-fertőzés után lépnek fel. Nagyon ritka esetben többszervi elégtelenség jelentkezik. A vizsgált esetekben egyetlen gyermek sem halt meg, többségüket hat hónapon belül tünetmentesen elbocsátották a kórházból.

A legtöbb gyulladás – gyomor, bél, szív - és a klinikailag jelentős neurológiai tüntetek hat hónapon belül megszűntek és a betegeket elengedték a kórházból, ami azt jelzi, hogy a szervek hosszú távú károsodása ritka  olvasható a tanulmányban.

Egy gyermek kivételével mindegyik visszatérhetett az iskolába vagy jelenléti, vagy online oktatásra. Néhány gyermeknek azonban további segítségre volt szüksége izomfáradás miatt, amely akadályozta őket a járásban és a testmozgásban. Másoknak mentális segítségre volt szükségük súlyos hangulatváltozás és szorongás miatt. Hét gyermek szülei jelezték, hogy gyermekeiknél érzelmi zavarok léptek fel, nyolc gyermek maga jelentett érzelmi zavarokat.

Karyn Moshal, a kórház orvosa felhívta a figyelmet arra, hogy ez egy megfigyeléses tanulmány volt, és a gyermekeket nem hasonlították össze más korosztályos esettel, és nem állíthatják egyértelműen, hogy ezeket a tüneteket a szindróma okozta.

A fáradtság és az izomgyengeség szintje a hat hónapos követés után aggodalomra ad okot és szoros megfigyelést követel meg, de nehéz meghatározni azt, hogy közvetlenül a szindróma okozza, vagy pedig a gyerekek életében a Covid-19-járvány okozta törés eredménye  idézte Moshalt, a The Guardian című brit napilap online kiadása.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...